Káosz
Körül nézek, kopott padon ülve,
Mennyi ideje, hogy itt ülök, nem tudom,
Szemem előtt sűrű köd gomolyog,
Lassan mozdulok, minden fáj, mi nem vagyok,
Félelemnek gátja nincs, elszabadult már,
Kétségbeesés mögöttem áll,
Koldusbotra jut a remény, szeretetet koldul, de nem talál,
lélektelen világban ez nagy hiány,
Bizalom, szép papírba csomagolva, mit masni díszített,
szeretettel óvtam évekig de valahol elveszett,
erőm egy része elhagyott már,
Meghasad az idő, szét folyó emlékek törnek rám,
Keresem a múlt csodás illatát, de nem lelem sehol,
felnézek az égre, árnyak kúsznak az éjbe,
Kétes szavakat mormolva lépdel, nem fordul ellenem,
hirtelen hátulról támad rám,
kinyújtom kezem, de nem lelem sehol,
Órámra nézek, össze vissza jár, fárad az elmém,
káosz visszahúz, súlyként nehezedik rám,
Mi történt velem nem tudom, sodor az ár,
Reflex szerűen élem az életem,
Bámulom a tévét, de nem értem,
Szobád falai összenyomnak, megfojtanak,
így lesz belőlem is áldozat ,
Letarol és tombol a könyörtelen világ,
Hideg érintése, arcomra fagyott, el nem enged már
Tudod mi fontos, ami elkopott,
Mit mindenki keres egy életen át,
Hiányát szenvedik, szomjaznak rá,
Talán egyszer megtalál, a bódító érzés
Ami nem más, mint a boldogság.
2022.11.05.