Dunasori séta
Lassú léptekkel közelítem meg az utat, mit fiatalon többször megjártam.
Ismerős a Dunasori sétány, kavicsos része, mely múltam fontos része.
Hosszú éjszakákba nyúló beszélgetések színhelyéhez érve,
eszembe jutnak a régi haverok, a nagy beszélgetések.
Üresen áll, a kopott pad, mely annyi nap és éjjel, volt a barátok menedéke.
Régi barátok, kikkel együtt töltöttem, sok csodás pillanatot,
remélem boldogok, egészségesek vagytok.
Kopott lámpaoszlop elhagyottan áll, a régi paddal szövetségben.
Hosszú idő eltelt, de nem sokat változott, a táj mit a szemem megszokott.
Emlékszem a hosszú sétákra veled,
Mikor kezdődött szerelmünk, megfogtam a kezed.
Csodálatos érzés újra felszínre tör.
Édes csókod, most is érzem, milliószor mondtam, szeretlek.
Érzés most is bennem lángol, imádlak, szeretlek, soha nem feledlek.
Szép emlékek jönnek sorba, egymás után, elő bújnak.
Jó érzés, hogy a múlt visszanéz rám.
Velem élnek a szép emlékek.
Kavicsos sétányról letekintek.
Erdőt látok, sok füvet, lépcsők követik a domb ívet.
Előttem, kanyargó Duna folyik sebesen.
A sétának lassan vége, rám borult az éj sötétje.