Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
Hablaty és az Álomszövők
Aznap este Hablaty furcsán érezte magát.
Már harmadik tüsszentése után kezdte gyanítani, hogy nem a por, nem is a virágillat a hibás.
– Én … én … álmos vagyok! – mondta drámaian, és akkorát ásított, hogy a torkából kis lángnyelvek csaptak ki.
– Az nem baj – felelte Nyafi, miközben a takarót igazította rajta. – Néha még a sárkányoknak is kell egy kis pihenő.
De amikor Hablaty lehunyta a szemét, valami furcsa történt.
Ahelyett, hogy álomba merült volna, hirtelen egy hatalmas, puha felhőn találta magát, ami lassan sodródott az égen.
A felhő közepén apró lények szorgoskodtak: szőtték, fonták a fényeket és az álmokat, mintha láthatatlan fonálból készítenék őket.
– Üdvözlünk az Álomszövők Birodalmában! – csilingelte egy hang.
Hablaty körbenézett.
Egy aprócska tündér lebegett előtte, kezében orsóval, amin csillagfény csillogott.
– Én vagyok Pihécske, a főszövő. És te vagy az, aki elaludt a csillagfénynél!
– Ööö … lehet – mondta Hablaty, kissé zavarban. – De én csak egy kicsit akartam szundítani!
– Szundítani? – nevetett Pihécske. – Ó, kedvesem, most te vagy az éjszaka álomőrzője! Minden éjjel más lény kapja meg ezt a feladatot.
– Én? Álomőrző? – Hablaty csodálkozott. – De én még a saját takarómat is megrágom álmomban!
Mielőtt bármit tehetett volna, a kis tündér rápöttyintett egy csepp fényport az orrára.
Egy pillanat múlva Hablaty hátán apró, pelyhes álomszárnyak nőttek, és elindult lefelé, a völgy álmodói felé.
Közben Nyafi a valóságban épp azon dolgozott, hogy Hablaty ne horkoljon le a párnáról.
– Komolyan, még alvás közben is tüsszögsz? – motyogta, miközben a kis sárkány feje alá tett egy újabb párnát.
És akkor… egy kis csillagfény cseppent Hablaty orrára.
Puff!
Nyafi hirtelen maga is álomba csúszott, pontosan abba a világba, ahol Hablaty repkedett az álomszárnyaival.
– Nyafi! – kiáltott Hablaty. – Hát te is itt vagy?
– Én … én álmodom?
– Valószínűleg. De ne aggódj, én vagyok itt az álomőr… vagy valami olyasmi.
– Ó, remek, sóhajtott Nyafi. – Akkor biztos minden robbanni fog.
Nem is tévedett nagyot.
Az Álomszövők birodalma gyönyörű volt, de amint Hablaty tüsszentett egyet, az egyik álomfonál elszakadt és hirtelen hatalmas rózsaszín elefántok kezdtek pattogni körülöttük lufiként.
– Ööö, azt hiszem, hibáztam – mondta Hablaty.
– Aha … Csak egy kicsit – felelte Nyafi, és igyekezett nem elnevetni magát.
A két barát ezután együtt próbálta újraszőni az álmot:
Hablaty a lángjával fényt adott a fonálhoz, Nyafi pedig bátorságot és kedvességet szőtt bele.
Lassan az álom újra kisimult: az elefántok eltűntek, és helyettük egy gyönyörű, csillagfényes tó jelent meg, amiben a völgy lakói békésen aludtak.
– Látod? – mosolygott Pihécske. – Az álom is olyan, mint a barátság. Néha összegubancolódik, de ha együtt szövitek újra, mindig szebb lesz, mint előtte.
– Ez szép volt – mondta Hablaty, de most már tényleg álmos vagyok!
– Ööö … te álmodsz, Hablaty .. emlékeztette Nyafi. – Ennél álmosabb már nem lehetsz!
Mindketten nevettek, és lassan a fény elhalványult.
Amikor reggel felébredtek, Hablaty fején még ott ült egy apró álomfonál, pont, mint egy aranyhajszál.
– Mi ez? – kérdezte.
– Az álom ajándéka, mosolygott Nyafi. – Talán, ha újra elalszol, megint találkozunk Pihécskével.
– Inkább előbb reggelizzünk! – mondta Hablaty, és máris tüsszentett egyet, amitől a ház tetején megcsillant a napfény.
Csigusz a bölcs csiga szólt!
Minden álmot mi magunk szövünk, de a legszebbeket mindig együtt álmodjuk.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu