Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
A Kristályrengeteg Próbái
A Hajnalerdő peremén túl, ahol a levegőben apró, csillámló fények lebegtek, és a fák törzséből halk zengés áradt, terült el a Kristályrengeteg, egy hely, amelyről még a Levelek Könyve is azt írta: „Aki belép, ne az útját keresse, hanem a társát figyelje, mert ő vezeti ki.”
Hablaty és Nyafi izgatottan, de kissé tartva léptek be a kristályokkal benőtt ösvényre. A levegő hidegen derengett, és minden lépésnél más-más szín villant meg a talajon.
– Hűha … ez a hely biztos, hogy barátságos? – pislogott Nyafi, miközben egy türkizkék kristályt óvatosan megkocogtatott.
– Szerintem csak … nagyon szemkápráztató – próbált bátor lenni Hablaty, bár a farka ide-oda remegett.
Ahogy mélyebbre értek, az erdő hirtelen elcsendesedett. A fények egy pillanatra kialudtak, majd újra fellobbantak – de ekkor már teljesen más színben. A talaj alattuk megmozdult.
Ez egy csapda, – kiáltott Hablaty!
A föld szétnyílt, és a két kis kalandor egy rejtett barlangba zuhant. Szerencsére a falakat puha, lumineszkáló mohák borították, így nem sérültek meg.
Nyafi felpattant, lehámozva magáról néhány fényes mohadarabot.
– Ez fájt. De legalább puhán estünk! – próbálta viccesen mondani, habár a hangja remegett.
Hablaty körülnézett. – Nyafi… nincs kijárat.
A barlang fala kisimult, fényes, sima kristályokkal borítva. Nem volt rés, nem volt lépcső, sem lyuk. Csak a csillogó falak, amelyek mintha figyelték volna őket.
A sötétből mély, visszhangos hang szólalt meg:
– A Kristályrengeteg próbája előtt álltok. Csak az juthat ki, aki felismeri: a fény útja nem magában, hanem a másikban ragyog.
A falak különféle fényeket bocsátottak ki. A két barát izgatottan nézelődött.
– Te érted ezt? – kérdezte Hablaty.
– Hát… annyit biztosan, hogy most is együtt kell működnünk – vont vállat Nyafi.
A barlang közepe hirtelen felemelkedett, és egy óriási kristályos tükör tárult fel. Amikor Hablaty belenézett, a saját tükörképe nem jelent meg, helyette Nyafi képe csillogott vissza.
Amikor Nyafi nézett bele, Hablaty képe villant fel.
– Ez… kicsit ijesztő – nyelt egyet Nyafi.
Hablaty óvatosan megérintette a kristályt. A tükör azonnal három részre repedt, és mindegyik darab más-más színben izzott fel. – Három próba… – suttogta Nyafi.
A tükördarabok egyszerre suhantak bele a falakba, amelyek három különböző alagutat formáltak.
Az első próba – A Csend Alagútja
Ahogy beléptek, minden hang mintha megszűnt volna. Nem hallották egymás lépését, még a saját lélegzetüket sem. Csak a színes fények pulzáltak körülöttük.
Hablaty kétségbeesett. Nyafi szája mozgott, mintha beszélne, de ő semmit nem hallott.
Aztán rájött.
Hablaty odaszaladt Nyafihoz, és finoman a vállára tette a mancsát.
Nyafi mosolya mindent elárult: értette az érintést.
A csend kapuja lassan szétnyílt.
A második próba – A Tükröződések Labirintusa
Itt minden fal kristálytükör volt. Ezernyi Hablaty, ezernyi Nyafi nézett vissza rájuk minden irányból.
Csakhogy némelyik tükörkép másként mozgott.
Nyafi hunyorított. – Ezek … nem mi vagyunk.
Az egyik tükörkép hirtelen kinyúlt feléjük. Nyafi reflexből ráugrott Hablaty hátára.
– Jaj! Csinálj valamit! – kiáltotta.
Hablaty nagy levegőt vett, és fújt egy apró, kékes lángot. A valódi lángjuk nem volt veszélyes, inkább csak meleg, puha fényt adott.
Ez a fény azonban azonnal eloszlatta az ál-tükörképeket.
A labirintus szétnyílt.
A harmadik próba – A Bizalom Hídja
Egy mély szakadék tátongott előttük. Nem volt híd. Csak egy vékony, szikrázó fénycsík lebegett a semmiben.
Hablaty óvatosan rálépett, a fény megremegett.
Nyafi Hablaty mancsát fogta. – Együtt megyünk – mondta.
A fény hídja alattuk erősödni kezdett. Minél szorosabban fogták egymást, annál stabilabb lett az ösvény. Mire átértek, a szakadék szélén egy ismerős alak várt rájuk.
Csigusz, a bölcs csiga.
Egy falevél alatt gubbasztott, ahogy mindig, és elégedetten bólintott.
Hablaty lihegve kérdezte:
– Te… végig figyeltél?
Csigusz sóhajtott, lassan, csigás bölcsességgel.
– Figyeltem bizony. De nem azért, hogy megmentselek benneteket, hanem hogy lássam: meg tudjátok-e menteni egymást.
A barlang fölött a kristályok lassan elhalványultak, és egy széles kijárat nyílt meg előttük
Csigusz a bölcs csiga szólt:
Nem az a legerősebb, aki egyedül járja az utat, hanem aki engedi, hogy valaki mellette menjen.
A csapdák nem azért vannak, hogy elessünk, hanem hogy ráébredjünk, kire számíthatunk igazán.
A fény akkor vezet ki, ha a másikban is észreveszed.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu