Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
Hablaty és a Szél Dala
Szivárványvölgyben egy különösen csendes reggel köszöntött a kis lakókra. Túl csendes. Nem fújt a szél, nem mozdultak a virágok, a tó felszíne olyan sima volt, mintha üvegből lett volna. Hablaty elsőként vette észre.
– Nyafi… hallod? – kérdezte, és furcsán meredt a körülötte álló fűszálakra. – Vagyis… éppenséggel semmit sem hallasz?
Nyafi oldalra döntötte a fejét. – Tényleg… még a madarak sem csiripelnek! – A koboldlány szeme tágra nyílt. – Ez nagyon rosszat jelent.
A völgy csendje szinte rájuk nehezedett. A fák levelei mozdulatlanul lógtak, mint akik elfelejtettek élni. A patak, ami mindig csendesen csobogott, most csak állt, mintha megmerevedett volna az idő.
Hablaty aggódva fújt egy apró tűzgomolyagot, de még az is hangtalanul pattant szét.
– A szél nélkül semmi sem működik rendesen… – suttogta. – De hová tűnhetett?
Ebben a pillanatban megjelent Csigusz, a bölcs csiga, lassan csúszva az ösvényen, mintha ő maga is nehezebben mozogna ebben a szélcsöndben.
– A szél megsértődött – morogta röviden.
– Tessék?! – kérdezte Hablaty és Nyafi egyszerre.
Csigusz felsóhajtott. – Hogyne! Mindig csak azt mondják rá: túl hangos, túl erős, túl hideg, túl meleg. Ahelyett, hogy meghallgatnák, mit mesél. Most meg úgy döntött, hát jó… akkor elmegy.
Nyafi szája tátva maradt. – El…ment? De hát a szél… az nem sétálhat csak úgy el!
– Ó, pedig dehogynem – bólogatott Csigusz. – Ráadásul elvitte a dalát is. Nélküle a világ… nos, olyan, mint egy szendvics lekvár nélkül.
Hablaty ráncolta a homlokát. – Megkeressük. Megmutatjuk neki, hogy fontos nekünk!
Csigusz lassan felnézett rájuk. – Hát… igen, ez a beszéd! De vigyázzatok: a Szél Ösvénye kacskaringós és tele van trükkökkel. Nem azt mutatja, amit láttok… csak amit ÉREZTEK.
Nyafi elszántan bólintott. – Mi akkor is nekivágunk.
A két barát elindult a Fuvallat-hegy felé. Az út elején máris furcsaság fogadta őket: lebegő pitypangmagok álltak a levegőben, mozdulatlanul. Olyan volt, mintha egy képbe fagyott világban járnának.
Ahogy továbbmentek, a szélösvény egyszer csak háromfelé ágazott.
– A középső! – jelentette ki Hablaty magabiztosan. – Az tűnik a legkevésbé ijesztőnek.
Pont ezért lehet csapda – morfondírozott Nyafi. – A szél mindig játékos. Sosem azt teszi, amit vársz tőle.
Végül Nyafi megérintette a földet. – A bal oldalin mintha még… maradt volna egy pici hűvösség.
Ez volt a kulcs. A bal ösvény halvány szellőt ígért.
Néhány perc után azonban furcsa, kavargó füstgomolyag jelent meg előttük, egy apró örvény formájában.
– Ki merészel belépni a Szél útjára? – dünnyögte mély hangon.
Hablaty nagy levegőt vett. – Mi vagyunk Hablaty és Nyafi. Barátai vagyunk a Szélnek!
A füst-örvény megpördült. – Bizonyítsátok.
Fejtsetek meg három próbát, különben visszafordul a lábatok!
Elsőpróba – A Táj, ami hazudik
Egy rétre értek, ahol minden csillogott, szépen ragyogott – túl szépen.
Nyafi lehajolt egy virághoz, megérintette… és a virág üvegről készült hangon koppant. – Illúzió! – mondta Hablaty.
Miért csillognának a virágok, ha a szél, ami életben tartja őket, nincs itt? – tette hozzá Nyafi.
Ahogy kimondták, a hamis táj eltűnt, helyére kopár, hideg mező került.
A próba teljesítve.
Második próba – A Hang, ami csal
Most egy barlangba értek. Belül minden dallam hallatszott, amit valaha hallottak: Nyafi kedvenc altatódalai, Hablaty hősies sárkányhimnuszai… de mind hamis volt.
Egy hang szólt:
„Keressétek meg azt a dalt, ami nem a fületeknek szól … hanem a szíveteknek.”
Hablaty lehunyta a szemét. A hamis zenék közül egyszer csak meghallotta Nyafi hangját, ahogy egyszer régen bátorította:
„Ne félj, Hablaty, én itt vagyok.”
– Ez az! – mondta. – A barát hangja sosem hamis.
A többi zaj eltűnt.
A második próba teljesítve.
Harmadik próba – A Tükörszél
Egy tisztáson tükrök lebegtek a levegőben. Mindegyikben más-más Hablaty és Nyafi látszott: szomorú, haragos, rémült, magányos változatok.
Egy hang suttogott:
„Válasszátok ki azt, akik valójában vagytok.”
Hablaty ránézett Nyafira, Nyafi pedig vissza rá. Egyszerre mondták: – Mindegyik mi vagyunk … de együtt vagyunk igaziak.
A tükrök összetörtek, és lágy fuvallat simított végig rajtuk.
A harmadik próba teljesítve.
A tisztás közepén egy kavargó fénygömb lebegett, – maga a szél? kérdezte Hablaty.
Amikor Hablaty megszólította, a fény megremegett.
– Sajnáljuk, hogy nem figyeltünk rád – mondta Nyafi. – Tényleg fontos vagy nekünk. Nélküled csendesebb, szürkébb a világ.
A Szél lágyan körbefonta őket, mint egy ölelés.
„Nem haragudtam… csak el akartam érni, hogy észrevegyétek a hiányomat.”
Hablaty mosolyogva biccentett. – És észrevettük. Szeretnénk, ha visszatérnél.
A fény egyre fényesebb lett… majd hirtelen wooosh! – a szél végigsöpört a tájon, újra táncolni kezdtek a fák, a pitypangmagok elszálltak, a világ fellélegzett.
A Szél visszatért.
Mire a két barát visszaért a völgybe, Csigusz már ott várta őket.
– No, látom életre kelt a világ – morogta, de a szeme csillogott. – Megmondtam én, hogy a szél csak azt akarja, amit mindenki más: hogy meghallják. Ti pedig sikeresen meghallottátok.
A csiga lassan megpöccintette antennáját.
Hablaty és Nyafi egymásra néztek, tudták, hogy ismét egy nagy kalandban volt részük. .
A Szél pedig újra dalolt a völgy felett.
Csigusz, a bölcs csiga szólt!
Emlékezzetek, a világ nem attól lesz hangos, hogy sok a zaj.
Hanem attól, ha figyelnek egymásra az élők.
És ti figyeltetek. Ezért sikerült.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
tovább a 15. fejezethez >>
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu