Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
Hablaty és a Tükör-tó titka
Egy különösen fényes reggelen Hablaty szokatlanul csendben volt.
Nem tüsszentett lángot, nem kergette a felhőket, sőt még a reggeli tűzlehelet gyakorlást is kihagyta.
– Te jól vagy, Hablaty? – kérdezte Nyafi gyanakodva. – Ez már a „nem-mondom-meg-mi-bajom” arcod.
– Á, semmi, legyintett Hablaty, de a farka vége lelapult. – Csak … mindenki tud valamit, amit én nem. Te varázsolsz, a manók zenélnek, a tündérek repülnek … én meg csak … füstölök néha.
Nyafi elmosolyodott.
– Szerintem te vagy az egyetlen, aki képes mindenkit megnevettetni.
– Az nem igazi képesség! – fújt egy kis füstpamacsot Hablaty. – Csak … vicces bénaság.
Ekkor a távolban egy öreg manó közeledett, hátán egy tükröt cipelve, ami furcsán csillogott még árnyékban is.
– Hűha! – kiáltotta Nyafi. – Ez biztos a Tükör-tó mestere!
– A mi? – kérdezte Hablaty.
– A Tükör-tó! Egy hely, ahol mindenki megláthatja, ki is ő valójában. De vigyázni kell – nem mindig azt mutatja, amit látni akarsz.
Hablaty fülét hegyezte.
– Akkor menjünk oda! Lehet, hogy ott kiderül, mi az én igazi erőm!
Ahogy elindultak, a nap fénye csillogott a tó partján. A víz sima volt, mint egy üveg és amikor Hablaty belenézett, nem a saját tükörképét látta.
Hanem … egy hatalmas, fénylő sárkányt, aki bátran repült az égen.
– Az én vagyok? – kérdezte elbűvölve.
A víz hullámzott, és a tükörkép megszólalt:
– Lehetnél te. De előbb el kell hinned, hogy az vagy.
Hablaty hátraugrott.
– Beszél! A víz beszél!
– Ez egy varázstó – magyarázta Nyafi. – Aki nem hisz magában, annak a tükör nem marad tiszta.
Ahogy Hablaty ismét belenézett, a tükörkép eltorzult, a nagy sárkány eltűnt, és helyette egy kicsi, bizonytalan kis sárkány nézett vissza rá, aki a farka mögé bújt.
– Látod? Ez vagyok én … csak egy félszeg, kicsit ügyetlen sárkányka.
Nyafi megfogta a mancsát.
– Azért, mert néha félsz, még nem vagy gyenge. A bátorság nem mindig üvölt, néha csak suttog, hogy „menj tovább”.
Hablaty elmosolyodott, és egy mély levegőt vett.
– Akkor most megpróbálok mást látni.
Behunyta a szemét, és a mellkasában érezte azt a melegséget, amit a Lángszellem tanított neki. Amikor újra kinyitotta, a tükörben már nem egy félelmetes sárkányt látott, hanem önmagát, amint mosolyogva repül Nyafi mellett.
– Azt hiszem … ez jobban tetszik.
– Mert ez az igazi önmagad, mondta Nyafi. – Nem kell nagyobbnak lenned. Csak önmagadnak.
Ekkor a tó halkan zúgni kezdett, és egy apró, aranyló halacska bukkant elő a vízből.
– Köszönöm, csilingelte. Ritkán látok valakit, aki a saját fényét ismeri fel.
Hablaty meghajolt, bár kicsit ügyetlenül, és ettől Nyafi nevetésben tört ki.
A tó újra kisimult, és a víz fölött halkan szivárványfény derengett.
– Nézd csak – mondta Nyafi. – A Tükör-tó hálás.
– Akkor… talán én is lehetek különleges – mondta Hablaty mosolyogva.
– Talán? – nevetett Nyafi. – Te már most az vagy, Hablaty.
Csigusz a bölcs csiga szólt!
Néha nem azt kell keresnünk, hogy „milyennek kéne lennünk” hanem azt, akik már valójában vagyunk.
És ha van egy barát, aki emlékeztet rá, az a legnagyobb varázslat a világon.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu