őszinte ölelés
„őszinte ölelésben, nyugszik meg a lélek”
Őszinte ölelés – amikor a lélek is megpihen
Egy valódi, szívből jövő ölelés többet mond ezer szónál. Amikor két ember őszintén, szeretettel fonja át egymást, valami különleges történik, megáll az idő, és a lélek is megnyugszik. Az ölelés nemcsak fizikai érintés, ez az egyik legmélyebb formája annak, ahogyan kimutathatjuk, hogy fontos nekünk a másik.
A kutatások is bizonyítják, hogy egy őszinte ölelés csökkenti a stresszt, erősíti az immunrendszert, és fokozza az „örömhormonok” termelődését. De ami még ennél is fontosabb: az ölelés a bizalom, az elfogadás és a szeretet nyelve. Egy olyan üzenet, amit nem kell kimondani, a másik mégis pontosan érzi.
Az őszinte ölelés nem követel, nem vár viszonzást. Csak ad, melegséget, nyugalmat, biztonságot. Egy pillanatra levetkőzzük az álarcainkat, és megmutatjuk, kik is vagyunk valójában: emberek, akik szeretetre vágynak és képesek is adni azt.
A megjátszott ölelés, amikor a szív kimarad
Sajnos ez a mindennapok ölelése!
Van, amikor egy ölelés nem ad, csak imitál, ez a fajta ölelés többet árt, mint használ, persze csak akkor, ha észreveszed, ha fontos neked a másik.
Amikor a mozdulat megvan, de a lélek hiányzik mögüle. Egy rideg, üres, megjátszott ölelésben nincsen melegség – csak gesztus, amit a társadalom, a szokás vagy a pillanat kényszere diktál. A karok összeérnek, de a szívek nem.
Az őszintétlen ölelés az érzelmi távolság egyik legfinomabb, mégis legfájdalmasabb jele. A test közel van, de a lélek zárva marad. A mozdulatban nincs energia, csak a szándék halvány árnyéka. Az ember ilyenkor érzi, hogy valami hiányzik, a valódi kapcsolódás, a melegség, a bizalom.
A pszichológusok szerint az őszintétlen ölelés nemcsak a másik félben hagy űrt, hanem bennünk is. Minden eljátszott mozdulat egy apró falat épít közénk. Egy idő után a test is megtanulja: ez nem valódi, ez csak forma. És lassan a szív is elnémul.
Az igazi ölelésben ott a jelenlét. A figyelem, a szeretet, a pillanat tisztasága. De ha mindez hiányzik, az ölelés hideg marad, mint a tél – színtelen és távoli. Az ember pedig, aki őszintére vágyik, érzi a különbséget. A lélek sosem téved.
Mert egy megjátszott ölelésnél nincs fájóbb dolog, mint amikor tudod: a mozdulat ugyanaz, de az érzés már nincs ott.