A legértékesebb magyar celebek 2024
Mindenkit maga mögé utasított Azahriah a legértékesebb celebek listáján
A legértékesebb magyar celebek 2024
Forbes Magazin Online
Itt az első 10 besutó!
Azahriah – zenész (1)
Kell ide írnunk bármit is? Baukó Attila még mindig csak huszonkét éves, de a leghallgatottabb magyar előadó a Spotifyon, akár ötvenmilliót is elkérnek egy koncertjéért, Tisza-kollekcióját pillanatok alatt kapkodták el a boltban, mozifilm forog róla, és persze mindenki kívülről fújja a történelmi Puskás-triplázását majdnem 140 ezer látogatóval. Hol csodagyereknek, hol botrányhősnek adják el, politikai megnyilvánulásai pedig hosszas tökölés után a kormánypárti oldalakat és véleményvezéreket is elkezdték inspirálni (bár gyanúsan nagy az összhang).
Inkább nézzünk a szalagcímek mögé: közösségi médiás felületeinek összes követője a kétmilliót súrolja, Z generációs popsztár létére az utóbbi évben a nyomtatott bulvársajtóban is az egyik legtöbbször címlapra pakolt név volt, és az online híroldalak említései is azt bizonyítják, hogy ez az ő éve. A zsűri egyöntetűen őt hozta ki győztesnek, a piac bizony értéket lát az önerőből elért, teljesítményalapú is mertségben, amihez Azi a hazai zenepiac talán legprofibb menedzsmentjét, a Supermanagementet tudhatja maga mögött. Tavaly debütált a listán, most huszonkét helyet ugorva az első. Mint minden ilyen történetnél, itt is az a legérdekesebb, hogy hogyan tovább. Hogy idáig mi történt, arról a júniusi címlap-sztorinkban írtunk hosszabban.
Sebestyén Balázs – műsorvezető (2)
Az RTL arca harmadik éve tartja második helyét. Békeidőben ez azt jelentené, hogy két év után végre lelökte Majkát a trónról, csakhogy kettejüket most lökte le a születő magyar szupersztár, lásd előző szócikkünket. A híresen spiri Balázs a szokottnál többet mutatott ebből az oldalából, a Telexszel kifejezetten a témában ült le másfél órára, majdnem egymilliós Youtube-nézőszámot hoztak erős, olykor szélsőséges mondatai („a nyugati világ legnagyobb kudarca a sebészkés”).
Másrészt pár hónappal címlapsztorink után (Forbes, 2023/08) Vadon Jani megszakította tizennégy éves együttműködését Balázsékkal, a reggeli műsorba pedig alapos casting után Ráskó Eszter humorista csatlakozott (Forbes Women, 2024). Balázs követőtáborának már nincs hova nőnie, cserébe ők a magyar celebpiac egyik leghűségesebb bázisa. Az NRC reprezentatív kutatásaszerint ő az ország legismertebb híressége, ebbe az is belefér, hogy a reggeli műsor menetrendszerűen kapjon a nyakába vizsgálatokat, bírságokat a médiahatóságtól. Ez ilyen műfaj. Nemrég DJ Oti néven telepakolta a siófoki Plázst is, szinte egyetlen nap alatt elkeltek a jegyek.
Majka – zenész, műsorvezető (3)
Ózdi valóságshow-hősből szabadszájú rapper, majd főműsoridős tévésztár, tizenhárom év TV2 után pedig az RTL-csapat tagja lett – barátjával, Pápai Jocival váltottak csatornát. Majoros Péter mindjárt meg is kapta hőn áhított mentorszékét az újrainduló X-Faktorban, amiért – elvileg – valóságos hidegháborút folytatott a csatorna vezérigazgató-helyettesével, Kolosi Péterrel (disclaimer: egyik visszatérő zsűritagunkkal).
Úgy tudjuk, itthon a nagyobb szabadtéri koncerteken ő az egyik legerősebb italfogyasztást hozó fellépő, jól csúsznak a kortyok a Belehalok és a Mindenki táncol mellett, amik a Youtube-on egyenként 70–80 milliós lejátszást produkáltak. Idén a szokásos Budapest Park–Plázs-tengelyen túl a zeneipar új kedvenc helyszínét, az MVM Dome-ot is bevette körszínpados koncertjével. Majka huszonkét év után is az egyik legláthatóbb celeb, hitelességét az NRC kutatása sem kérdőjelezi meg. Énmárkája mit sem érne tüzes beszólásai nélkül. A Petőfi Zenei Díjra annyit írt ki, „viccország”, Puzsér Róbertnek pedig szerinte „kijárt már egy lángos”, ezzel relativizálva, hogy Ábrahám Róbert propagandista megütötte a publicistát. Két év elsőség után most csak harmadik.
Magyar Érmebolt
Valmar – zenés (4)
Úristen, ki ez a sztár?! Ráadásul ketten vannak. Marics Peti és Valkusz Milán röpke két év alatt nemcsak a pop-, de a celebbiznisz tetejéig repültek úgy, hogy tavaly a tizenharmadik helyen debütáltak. Amellett, hogy egyetlen számmal bebiztosították telt házaikat a következő pár nyári szezonra – itthon jól énekelhető gigaslágerekkel lehet jegyeket eladni –, brutálisan jó minőségű követőtáborukat ügyesen monetizálják, és a zsűripontok alapján a hirdetői piac is bőven lát bennük potenciált.
Az Azahriah-filozófiával szemben ők bátran használnak fizetett posztokat, tévéreklámokat, óriás-plakátokat, nemrég a Burger King Eb-s szendvicsének arcai voltak. Jövőre már érdemes lesz külön mérni őket, Marics az újrainduló Mega-sztár, Valkusz pedig a konkurens X-Faktor székébe ül be ősztől. Hátha két helyet is befoglalnak majd az élmezőnyben, bár ismertségben még van tér a fejlődésre.
Ördög Nóra – műsorvezető (5)
Amióta van celeblista, minden évben felkerül rá, a legrosszabb helyezése is csak egy hatodik volt, még az első listán, 2014-ben. Ehhez képest a szintén állandó visszatérő Balázsnak, Majkának és Istenesnek, mindegyiküknek becsúszott legalább egy tizen-valahanyadik hely. Ördög Nóra idei két nagy dobása a TV2-s Next Top Model Hungary és a hamarosan induló Megasztár.
A Kölyökklub óta a magyar kereskedelmi televíziózás megbízható, profi, de empatikus kisugárzású, szinte mindenki által ismert embere, márkanagyköveti együttműködései mellett vállalkozásával is igen komoly pénzteremtő potenciálja van. Férjével, Nánási Pállal idén csak azért zárták be balatonfüredi kisboltjukat, a Nekem a Balatont, mert egyszerűen nem maradt rá idejük a másik két, balatonakarattyai bolt mellett. Újabb fellendülést továbbra is az hozhat, ha javít címlapos és online mutatóin.
Palvin Barbi – divatmodell (6)
A Palvin Barbi-dilemma évről évre ugyanaz. Ha globális piacot mérnék, évek óta fix elsőnk lenne az ismertségi, pénzteremtő és online versenyben, a magyar mezőnyhöz képest máig lehengerlő a követőtáborának minősége, aktivitása a HypeAuditor influenszer-adatbázis szerint. Az utóbbi években viszont nehezen tört a felső tízesbe, bár amióta hozzáment Dylan Sprouse amerikai színészhez, a magyar bulvár újult erővel merít témákat, válásról szóló fantazmagóriákat a világhírű divatmodell életéből.
Emellett a lista jó pár szabadesője is elősegíthette, hogy újabb stabil eredményével celeblistáink eddigi legjobb helyezését érte el. Persze, kellett az is, hogy a zsűri ennyi év után se találjon fogást tartalmi profizmusán, a legnagyobb divatlapok sokat szerepeltetett címlapsztárja erre a szempontra idén is tízest kapott.
Magyar Bélyegbolt
Istenes Bence – műsorvezető (7)
Holtverseny a hetedik helyen. Istenes továbbra is az RTL egyik legismertebb, legjobb arányban kommentelt figurája. A zsíros kertévés szerződés mellett IstenEst című podcastjával kamatoztatja a benne rejlő hirdetési lehetőségeket. A műsor elhalkult az elmúlt hónapokban, viszont az első Sztárbox leghangosabb balhéját hozta Rácz Jenővel vívott boxmeccse, a ringen túl is napokig forrongott egymás ellen a két fél. A felhajtás, a vádaskodás nem biztos, hogy jót tett a sportnak, Istenes is könnyen megégethette volna magát, de végül békejobbot nyújtottak egymásnak Ráczcal, és Istenes továbbra is élvezheti a csatorna bizalmát. Sebestyén Balázzsal fogják vezetni a visszatérő Kalandra fal!-t.
Rúzsa Magdi – zenész (7)
Másik hetedikünk lecsúszott a dobogóról. Úgy tűnik, ennyit nyomnak a latba a friss magánéleti témák a magyar celebeknél. Jelen esetben az énekes hármas ikrei, akikről két év után is lelkesen írogatnak a bulvárcímlapok, de már nem akkora intenzitással, mint korábban. Helyette újra Rúzsa Magdi zenei karrierjén lehet a fókusz. Kedveltségét, tartalmi profizmusát a zsűri szerint is kár lenne elvitatni, de összességében kiegyensúlyozott mutatóinak köszönheti, hogy még mindig érdekes és értékes a piac számára. Tippre az is marad, hiszen ősszel az őt sok éve kikeltető Megasztár zsűrijében fogjuk viszontlátni.
Geszti Péter – zenész, műsorvezető, producer (8)
Igen, 2024-et írunk, és igen, Gesztit újra celeblistára tettük. Szóviccdömpingekkel tűzdelt zenei munkássága megosztó, mégis, hatvanadik születésnapja alkalmából két koncertet is ad majd a Budapest Arénában. Új, hibrid tévéformátuma, az Adom a napom nem kéne, hogy működjön a kertévés piacon, a reklámszakember mégis már a negyedik etapot fogja belőle ősszel szállítani a Viasat 3-nak. Önazonos, rendszerkritikus gondolatainak ma is teret ad a média, legyen az interjú vagy a Facebookjáról átvett poszt, ennyi évtized után is a leghitelesebb nevek egyike.
Krausz Gábor – séf (9)
Van ennél klasszikusabb celebsztori? Nyáron bejelentették, hogy válnak Tóth Gabival (tavaly huszonegyedik volt, idén a harmincba se fért be), majd táncos vetélkedőt nyert a TV2-n Mikes Anna profi táncossal. Összejöttek, azóta pedig azon izgulnak a pletykalapok, hogy tényleg összeházasodnak-e. Ennyi bőven elég, hogy Krausz újoncként máris a felső tízbe katapultálja magát, listánk leggyakoribb címlapszereplője volt (238-szor!), felhasználói említésekben a SentiOne mérése szerint nagyon erős, és elképesztő ismertséget, láthatóságot gründolt magának egy év alatt. Vajon a magánéleti hepiend csak tizenöt perc hírnévre lesz elég a tévés séfnek?
Kajdi Csaba ‘Cyla’ – modellügynök (10)
Cyla tavaly a tizenhetedik helyen mutatkozott be a celeblistán. Kicsit harsány, kicsit parodisztikus, kicsit NER-kritikus online alteregója lehet, hogy a kertévéknek már sok, a Mészáros Lőrinc-közeli TV2 modellkereső műsorához legalábbis az volt. Mészárosék Monte Carlóban kikötő jachtjához tavaly baracklekvárt vitt, és mint mondta, utána a TV2 már semmilyen üzenetére nem reagált. A Hype-Auditor szerint a Visage modell-ügynökség tulajdonosa enélkül is nagyon minőségi követőtábort tudott felhúzni, a róla szóló online említések pedig rendkívül pozitívak. Így sikerült kisebb ismertsége ellenére is egyenletes részpontokkal értéket teremtenie a piacon. (Címlapsztori: Forbes Life, 2023/tél)
Forrás: forbes
Mi a celeb jelentése?
A celeb a 21. század első évtizedében divatossá vált, főleg a médiában használatos szó, amely a celebritás (angolul: celebrity – jelentése: híresség, hírnév, híres ember, ismert személyiség) rövidüléséből származik. Elsődleges jelentése: felkapott, „ünnepelt” híresség.