Breki kalandjai – Breki a fellegek rúdján

Breki kalandjai

Breki a fellegek rúdján

Volt egyszer egy csodálatos, zuzmós-harmatos völgy, ahol a zöld kis békák országa terült el. A nap úgy csillogott a lótuszleveleken, mint ezer apró smaragd. Ezen a tavaszon nagy dologra készültek a békák: megrendezték a hagyományos Rúdmászó Országos Bajnokságot.
A pálya közepén egy magas, sima és fényes bambuszrúd meredt az ég felé. A környék összes lakója összegyűlt. A kényelmes, puha hínárlátókon már kora reggel helyet foglalt a nagyérdemű közönség. Izgatottan sugdolóztak, rágcsálták a szúnyogcsipszet, és figyelték, hogyan melegítenek a bátor versenyzők.
Ám alighogy feltűntek a mászók, a lelátókról zúgolódás hallatszott:
– Hú, de magas az a rúd!
– Meredek ez nektek, fiúk, megcsúsztok!
– Nézzétek azt a szélrohamot, még a levegőbe is felkap titeket!
A legaktívabb szektorban néhány öreg, „mindent tudó” varangy meg egyenesen kántálni kezdte kórusban:
– Nem fog ez menni úgyse, úgyse, úgyse!
A békák közül sokan elbizonytalanodtak. A lelkükben gombócként nőtt a félelem. „Valójában igazuk lehet” – gondolták, és szép lassan, lehajtott fejjel abbahagyták a nyújtást, átmászva a nézők közé.
Ekkor eldördült a rajtjelet adó sáskakürt.
A verseny elindult, de a hangzavar csak fokozódott. A nézők nem biztattak, hanem aggodalmukban – vagy talán csak megszokásból – ezt hajtogatták:
– Jaj, leestek! Vigyázat! Úgyse fog sikerülni! Hagyjátok abba, amíg nem késő! Úgyse, úgyse, úgyse!

És valóban. A békák a fülükben kongó vészjósló szavaktól megremegtek. Egyik a másik után veszítette el a fonalat, engedte el a rudat, és potyogott le puha pukkanással a fűrészporos talajra. A kezdeti lendület elsikkadt, a mászás szinte teljesen megállt.
Kivéve egyet.
Lent a földön, a rúd legeslegalján ott kuporgott Breki. Ő volt a legkisebb, a legvékonyabb lábú kis béka az egész mezőnyben. Mégis, ő vágott neki a legszilárdabban a póznának.
Karjával és lábával átölelte a fát, és kúszott felfelé, méterről méterre. Fent, a magasban vadul rázta a rudat a szél, lóbálta őt jobbra-balra, de Breki csak mászott makacsul, egyetlen pillanatra sem nézve le.
Aztán egyszer csak csend lett a lelátón. Egyetlen szisszenés sem hallatszott, csak a szél süvítése. Breki felért a rúd legtetejére, megérintette a győztesnek járó aranyozott szitakötőtartót, és győzedelmesen vartyogott egy nagyot a fellegek alatt.
Amikor lecsúszott a célból, egy riporter béka hajolt oda hozzá mikrofonnal a szájában, csillogó szemekkel.

– Te csodálatos Breki! Elképesztő vagy! Mondd el nekünk, mégis hogy volt erőd kitartani végig? Hogy nem rémisztett meg a tömeg kórusa? Hogyan tudtál a csúcsra törni, amikor mindenki azt kiabálta, hogy el fogsz bukni?
Breki pislogott egyet a nagy, kerek szemeivel, mosolyogva csak annyit mutogatott a mancsával, hogy nem hall semmit. A riporter ekkor elgondolkodott, majd a kamerák felé fordulva, meghatódott hangon így szólt a nézőkhöz és a hallgatósághoz:
– Kedves nézőink! Íme a titok. Szerencsére Breki nem hallotta a sok negatív véleményt, ezért sikerült neki feljutnia a csúcsra! Miközben mindenki más elhitte, hogy lehetetlen, ő csak a célját látta, és azt hitte, mindannyian neki szurkolunk. Fogadjuk meg hát mindannyian Breki leckéjét: ne hagyd, hogy mások – akár a legjobb szándékkal, akár kétkedve – elrabolják tőled a legszebb álmaidat! Ne hagyd, hogy a világ zajában elhidd, hogy valami nem fog menni neked! Ha kell, legyél te is egy kicsit „süket” a felesleges vészmadárkodásra, és csak a saját célodra koncentrálj!

💎 a mesét írta: Nyitrai József 2026.11.16.
💎 rajz: Mi
💎 impulz.hu

💎💎💎

Szeretettel gondolva a vakokra és gyengénlátókra is, lehetőséget szeretnék adni mindenkinek, hogy meghallgassa a írásaimat Noémi csodálatos előadásában!

Hallgasd meg a meséimet a youtube csatornámon!

💎💎💎