A létezés határa – Extant (2014)
dráma, sci-fi, thriller
Molly Woods 13 hónapos expedícióra indul az űrbe, ahol csak magára számíthat. A magányos hónapok alatt felettesei mellett folyamatosan kommunikál családjával, ám 13 órára megszakad a kapcsolat az asztronauta és a Föld között. Senki sem tudja, ez idő alatt mi történt, ám az csak Molly hazatérése után derül ki, mennyire komoly jelentősége van ennek a “kiesett” időszaknak. Egy orvosi vizsgálat alatt kiderül, Molly gyermeket vár. Hátborzongató eseményeket azonban nemcsak ez a történetszál tartogat, hiszen a főhősnő és kutatóként dolgozó férje, John egy robot kisfiút nevel saját gyermekeként. A férfi azon dolgozik, hogy miként élhet egymás mellett ember és robot úgy, hogy közöttük igazi érzelmek, valódi kötődés alakuljon ki…
Szereplők
Halle Berry, Pierce Gagnon, Grace Gummer, Tyler Hilton, Goran Visnjic
A létezés határa filmsorozat, két évad.
A létezés határa filmsorozat előzetes
Vélemények
Svejk Elég jó sorozat, már ha hajlandók vagyunk eltekinteni a logikai buktatóktól. Néhányat megemlítek. A sorozat legalább 200 évvel késõbb játszódik, hiszen Yasumoto 140 éves és már egy másik bolygó bányájából megszerezte az örök élet elixírt, mégis egyszemélyes, hosszú ûrutazások vannak gilisztákkal (ma már a rendõrjárõrök sem mennek egyedül), mesterséges gravitáció nincs, az autók úgy néznek ki, mint a maiak és az emberek vezetik õket, befordulnak az árokba stb. Ugyanakkor két mobiltelefon akku méretû tápegységgel hosszú ideig mûködtetenek tökéletesen emberi tulajdonsággal bíró robotokat.
Lehetne tovább sorolni, de minden fantasztikus filmben meg kell alkudni a lehetetlen hülyeségekkel.
Alex Ez tipikusan az a sorozat, amit az ember azért néz mert éppen nincs jobb. Ez egy családi dráma, csak hozzácsaptak egy kis robotos és ufós tölteléket csapnivaló megvalósításban. És halle berry is elég lepukkant már…
foma Tök jó sorozat, már a második évad felénél járok, nekem nagyon tetszik.