Guruló sorsok, emberi történetek – A Taxi hátsó ülésén
Kisregény
Szerelmi történet
A kora délutáni csúcsforgalom zaja és a tülkölő autók hangja szinte teljesen elnyelte a taxi motorjának durrogását, amikor a kijelzőn pittyent a rendszer, egy újabb fuvart jelezve a nyüzsgő belvárosi sétálóutca sarkáról. A kocsi alig állt meg a szegély mellett, a hátsó ajtó máris feltárult, és a város lüktető morajlásával együtt egy hatvanas éveiben járó, őszülő halántékú, de kifejezetten fiatalos alkatú férfi huppant be az ülésre. Laza, kissé gyűrött farmert és egyszerű sötétkék pólót viselt, ám a sportos öltözet ellenére a tekintetéből mérhetetlen szomorúság áradt. Ahogy becsapta az ajtót, a telefonját szinte tehetetlenül ejtette maga mellé az ülésre, majd fáradtan a szemébe lógó, őszes hajába túrt. Indulhatunk, mondta fojtott, remegő hangon, miközben bediktálta a címet egy távoli, csendes külvárosi lakóparkba.
Néha magam sem tudom, miért szállok taxiba ahelyett, hogy elsétálnék a célig. De a sötét hátsó ülésen van valami, ami rákényszeríti az embert, hogy beszéljen.
Talán mert maga csak az utat nézi és nem látja a szememben a gyengeséget.
Tudja, van ez a lány még az iskolából, az osztálytársam volt. Azóta is ott motoszkál a fejemben minden áldott nap. Ő is teljesen egyedül él egy csendes lakásban, és én is magányosan gubózom be a saját kis világomba esténként. Amikor néha összefutunk az utcán vagy a buszon, olyan hihetetlenül kedves hozzám. Mindig megállunk beszélgetni, és olyankor olyan közvetlennek tűnik, mintha egy pillanatra kinyílna a világ. De ez csak a felszín. Legbelül érzem, hogy egy láthatatlan fal veszi körül. Olyan zárkózott, mint egy kagyló, ami minden külső neszre azonnal bezárul. Én annyira, de annyira szeretném, ha ez több lenne. Ha nem csak véletlen találkozásokról szólna az életünk, hanem igazi partnerek lennénk. Egy pár, akik együtt mennek haza a nap végén. De egyszerűen nem merek közeledni hozzá. Megbénít a félelem, hogy tolakodásnak veszi, hogy elrontom azt a keveset is, ami most megvan. Mert ha egy ilyen nehezen megnyíló embernél rossz ajtón kopogtatsz, talán soha többé nem áll szóba veled. Ez a bizonytalanság, ez a néma vágyakozás teljesen felemészt. Fogalmam sincs, hogyan lépjek tovább anélkül, hogy mindent elveszítenék. Mondja, uram, maga annyi embert lát nap mint nap! Mit tehetnék egyáltalán? Van ebből kiút, vagy törődjek bele, hogy örökre csak a kósza utcai beszélgetések maradnak nekünk?
A sofőr a visszapillantó tükörbe pillantott, ahol csak a férfi szeme alatti sötét karikákat világította meg a műszerfal halvány fénye. Halkan indexelt, és behajtott egy csendesebb mellékutcába, mielőtt megszólalt volna.
Tudja, uram, húsz éve vezetem ezt a kocsit, és a hátsó ülésen már több könnyet láttam, mint a legszomorúbb mozifilmekben. Ha megtanultam valamit, az az, hogy a magány a legcsendesebb betegség a világon. Maga azt hiszi, hogy tolakodás lenne közeledni, de gondolt már arra, hogy talán az a lány a túloldalon pontosan ugyanezzel a bénító félelemmel küzd?
Aki zárkózott, az nem azért zárkózik be, mert nem vágyik senkire, hanem mert már túl sokszor bántották. A kedvessége, a közvetlensége, amikor magával van, az nem a véletlen műve. Az egy jel is lehet, egy apró rés a falon, amit magának tart fenn. Ha mindig csak a biztosra vár, ha megvárja a tökéletes pillanatot, amikor már nem kockáztat semmit, akkor sosem fog elindulni. Mert ilyen pillanat nem létezik. A magányos emberek világa olyan, mint két különálló sziget a ködös tengeren. Ha egyik sem épít hidat, mert fél, hogy a másik elutasítja, mindkét sziget örökre üres marad.
Ne akarjon azonnal szerelmes vallomást tenni, ne rohanja le a nagy szavakkal! Csak hívja meg egy kávéra, de ne a megszokott sarki helyen, hanem valahol, ahol le lehet ülni, és csend van. Mondja meg neki őszintén, hogy örül, ha látja és hogy szeretne több időt tölteni vele. Ahelyett, hogy a visszautasítástól félne, féljen inkább attól, hogy tíz év múlva is ezen a hátsó ülésen fog ülni, és azon merengeni, mi lett volna, ha megpróbálja. Mert higgye el nekem, a megbánás sokkal nehezebb teher, mint a nemleges válasz.
Az utas hosszú másodpercekig hallgatott, miközben a kerekek halkan durogtak a nedves aszfalton. A külső utcai lámpák sárgás fénycsíkokat rajzoltak a kabátjára, mintha a sofőr szavai nehéz takaróként borultak volna rá a hátsó ülés homályában. Aztán vett egy mély levegőt, és a szorítása is engedett a térdén pihenő táskáján.
A kocsi lassan lefékezett a járdaszegély mellett, a neonfényben úszó bérház előtt. A sofőr lekapcsolta a taxiórát. A hirtelen támadt csendben az utas előrehajolt, majd átnyújtotta a viteldíjat a két ülés között. A hangja már nem volt olyan remegő, mint az út elején.
Köszönöm, mondta halkan, miközben a kilincs után nyúlt a sötétben. Talán magának van igaza, és a hidat tényleg el kell kezdeni építeni, mert a szigeten már nagyon hideg van. A sofőr bólintott a tükörben, elrakta a pénzt, és csak annyit mondott: sok sikert, uram! A jövő héten már ne tőlem kérjen tanácsot, hanem mesélje el neki az egészet. Az utas kiszállt, becsapta az ajtót. A sofőr még látta a tükörből, ahogy a férfi nem sietve, hanem határozott léptekkel indul meg a kapu felé, miközben a taxi lassan kigördült a kihalt éjszakai utcára.
💎💎💎
Vedd meg most, a 200 forintos ezüst érme párt! magyarerme.hu
💎💎💎
Guruló sorsok, emberi történetek – A Taxi hátsó ülésén
Szerelmi történet – Két héttel késöbb
A novemberi délután kissé borongós, szürke ködbe burkolta a várost, amikor a taxis a központi rendszertől megkapta az újabb jelzést a fuvarra. A megadott címen egy idős, de a korához képest rendkívül sportos férfi várta nyugodtan, mozdulatlanul a taxi megérkezését. A fülében füles volt, és az arcán látszott, hogy mélyen elmerül a zenében, amit éppen hallgat.
Nyugodtan nyitotta ki a taxi ajtaját, laza, határozott mozdulattal huppant be a hátsó ülésre, és bár az idő eljárt felette, a tartása még mindig egy kifejezetten jól szituált, büszke embert mutatott. A kocsi elindult a megadott cím felé, a férfi pedig lassan kivette a fülest a füléből, és figyelni kezdte a kinti világot, miközben a belső hangulat is fokozatosan oldódni kezdett.
A nap lassan lemenőben volt, sugarai halványan világították meg a belső teret, és az utas szemeiben tisztán látszott a szomorúság, amit egyébként a mindennapokban nagyon jól tudott eltakarni a külvilág elől. A taxis egy kis idő múlva a visszapillantó tükörbe nézett, és a felötlő emlékek hatására meglepetten szólalt meg.
Kedves uram, ön az, aki a múltkor elmesélte nekem, hogy az osztálytalálkozón ismét találkozott egy lánnyal, aki nagyon tetszik önnek és szeretne vele egy közvetlenebb kapcsolatba kerülni, randizni? Az utas a taxi ablakából eddig az utca forgatagát nézte, mintha makacsul keresne valakit a tömegben, majd lassan a taxis felé fordult és elcsukló, halk hangon mondta, igen uram, én vagyok.
A taxis kis idő múlva tapintatosan, halkan megkérdezte, na és azóta találkoztak, megfogadta a tanácsomat, hogy mondja el neki az érzéseit, amit iránta érez?
A férfi kicsit előrébb csúszott a hátsó ülésen és így folytatta. Sokat gondolkodtam azon, amit a múltkor mondott nekem. Visszaidéztem magamban a beszélgetéseinket, az osztálytalálkozókon a viselkedését és hirtelen rájöttem, hogy ő alapból ilyen kedves és közvetlen mindenkivel, ez a természetéből fakad, én pedig emiatt még jobban elbizonytalanodtam. Igen, találkoztunk a buszmegállóban, mondta, majd lassan, elmerengve folytatta. Amikor megláttam, nagyon boldog voltam, odaléptem hozzá, és mondtam neki, hogy milyen csinos, milyen hihetetlenül jól néz ki. Felszálltunk együtt a buszra és beszélgettünk, miközben ismét nagyon kedves volt, kicsit talán közvetlen is. Elmondta, hogy nagyon szereti Pécs városát, mert ott járt iskolába, és sokszor vissza szokott látogatni oda a régi emlékek miatt. Én megragadtam az alkalmat, és mondtam neki, hogy én nagyon régen voltam Pécsen, és szívesen elmennék egyszer, körülnéznék, mert biztosan sok szép látnivaló van, amit érdemes lenne megnézni. Ő csak annyit mondott rá, hogy igen, valóban gyönyörű szép város. Erre én összeszedtem a bátorságomat, és mondtam neki, hogy szívesen elmennék vele is, ha ez nem jelent problémát. De nem szólt semmit, egyetlen szót sem, csak titokzatosan, kedvesen mosolygott.
Az utas szavaiban ekkor már szinte tapinthatóvá vált a mély szomorúság. A múltkor is mondtam már neki, hogy ha bármiben segítség kell, csak szóljon, én szívesen segítek, vagy ha egyszerűen csak kedve lenne hozzá, sétálhatnánk egyet, vagy megihatnánk egy teát valahol közösen. De akkor sem válaszolt semmit, csak azzal a kedves mosollyal nézett rám.
Nagyon jó volna, ha valami egyértelmű jelet vagy bíztatást adna végre, ha kifejezné, hogy elfogad engem mint partnert, hogy akarja ezt a kapcsolatot. Tudja, uram, az a legrosszabb az egészben, hogy amikor találkozunk, az fantasztikusan jó érzés, de utána napokig, hetekig ott motoszkál a fejemben minden mondata, és olyankor még jobban kívánom a közelségét, hogy ismét láthassam. Így, a találkozások után a magány egyre elviselhetetlenebbé válik számomra. Mert ha ő is akarja ezt a kapcsolatot, akkor miért nem segít nekem, miért nem lép ő is egy apró gesztussal, egy pár utaló szóval?
A taxisofőr csendben hallgatta a panaszáradatot, miközben a kocsi egyenletes tempóban suhant át a szürkületi fényekben úszó városon. A visszapillantó tükörben hosszan nézte az idős úr csalódott arcát, majd megfontoltan, mély empátiával kezdett beszélni. Tudja, uram, a csend és a mosoly a nők legősibb, legtitkosabb nyelve, amit mi, férfiak sokszor hajlamosak vagyunk félreérteni vagy elutasításnak venni. Maga jeleket és szavakat vár tőle, de gondoljon bele abba, hogy egy zárkózott ember számára a mosoly nem a semmittevést jelenti, hanem a legnagyobb bátorítást, amit adni képes.
Az, hogy nem mondott nemet a pécsi utazásra, és hogy nem utasította el a teázást, a maga helyzetében nem a közönyt jelenti, hanem azt, hogy nyitva hagyta az ajtót. Egy nehezen megnyíló nő sosem fogja szavakkal felkínálni magát, mert fél a sebezhetőségtől, ő azt várja, hogy maga legyen az, aki elég erős és kitartó ahhoz, hogy átlépjen ezen a hallgatáson. A magány ellen nem az a megoldás, hogy a távolból vágyakozik a közelségére, és a szavait elemzi hetekig, hanem az, hogy a tettek mezejére lép.
Legközelebb ne azt mondja neki, hogy szívesen elmenne vele, ha nem probléma, mert ezzel megadja a lehetőséget a kitérésre. Legközelebb álljon elé konkrét kérdéssel, hogy mikor mész legközelebb Pécsre? Mert szívesen elmennék veled. A zárt ajtókat nem kopogtatással, hanem határozott mozdulattal kell feltárni, és ha a szívében tényleg ekkora a vágy, akkor ne a jelekre várjon, hanem legyen maga a jel, ami kimozdítja őt a zárkózottságából.
A kocsi lassú zökkenéssel megérkezett a megadott címre és megállt a csendes, őszi levelekkel borított járdaszegély mellett. Az utas percekig mozdulatlanul ült, mintha a sofőr szavai lassan találtak volna utat a gondolatai között, majd vett egy mély levegőt, előhúzta a tárcáját és kifizette a viteldíjat. A taxis átvette a pénzt, hátrafordult, és búcsúzóul kedves, bölcs mosollyal a szemében így szólt. Ne feledje, uram, a következő fuvarunknál én már a pécsi élményeiről akarok hallani, mert a magány szigetéről csak az utazás jelenthet kiutat.
Az idős úr arcán a szomorúság mögött egy pillanatra felcsillant valami halvány reménysugár, halk köszönömmel nyugtázta a szavakat, majd kinyitotta a taxi ajtaját, és kiszállt a hűvös, borongós estébe. A taxis sebességbe tette a kocsit, és lassan elindult előre, de a visszapillantó tükörből még hosszan figyelte az utasát. Az idősebb úr kicsit megállt a járdán a lámpafény alatt, szomorúan elővette a fülesét, a füleibe helyezte, hogy újra a zenébe temetkezzen, majd kissé bizonytalanul, lassan elindult a sötétedő utca vége felé.
💎💎💎
Államalapítás 1 000. évfordulója magyarerme.hu
💎💎💎
Guruló sorsok, emberi történetek – A Taxi hátsó ülésén
Egy hónappal késöbb
A decemberi fagyos szél jeges mintákat rajzolt a taxi szélvédőjére, miközben a város már a karácsonyi fények ünnepi díszében úszott. A sofőr kabátját szorosabbra vonva várta a következő fuvart a belvárosi buszpályaudvar melletti droszton, amikor a rendszer pittyent, és a kijelzőn megjelent az ismerős cím. A taxis szíve kissé megdobbant a kíváncsiságtól, azonnal sebességbe tette a kocsit, és percek alatt a helyszínre ért, ahol a lámpafény alatt ugyanaz a sportos, idős úr állt a járdán. Ezúttal azonban nem volt füles a fülében, a tartása büszke és egyenes volt, a kezében pedig nem a megszokott táskáját, hanem egy elegáns, hosszúkás virágcsokrot szorongatott. Laza, határozott mozdulattal nyitotta ki a taxi ajtaját, és ahogy beült a fűtött hátsó ülésre, a hűvös téli levegővel együtt egy egészen másfajta, vibráló energia áradt szét a belső térben.
A kocsi elindult a megadott úti cél felé, az utas pedig azonnal a visszapillantó tükörbe nézett, ahol a tekintete találkozott a sofőr kíváncsi szemével. Jó estét, uram, mondta a férfi, és a hangjában most először nem a szomorúság, hanem egyfajta mély, megnyugodott elszántság derengett. A taxis halványan elmosolyodott, és finoman feljebb tekerte a fűtést, mielőtt tapintatosan megszólalt volna.
Jó estét, uram, látom, a füles ma este elmaradt, és ha jól sejtem, a díszdoboz sem a véletlen műve. Meséljen, megfogadta végül a tanácsomat, elutazott Pécsre?
Az utas hátradőlt a kényelmes ülésen, és elmosolyodott, miközben a kinti ünnepi fények ritmikus sárga és fehér csíkokat rajzoltak az arcára.
Tudja, a múltkori beszélgetésünk után napokig nem aludtam, a szavai az utazásról és a hidakról folyamatosan ott visszhangoztak a fejemben, folytatta a férfi halkan. Aztán egy reggel arra ébredtem, hogy a magányomnál már csak a gyávaságom elviselhetetlenebb, így hát elmentem a buszpályaudvarra és megvettem a két buszjegyet Pécsre a szombati korai járatra.
Amikor másnap összefutottunk a sétálóutcán, nem hagytam neki időt a kitérő válaszokra és a megszokott, titokzatos mosolyra. Odaléptem hozzá, egyenesen a szemébe néztem, kihúztam a zsebemből a buszjegyeket, és csak annyit mondtam, hogy szombat reggel hétkor indul a buszunk, és nagyon boldoggá tenne, ha velem jönne. Ő egy pillanatra teljesen megdermedt ott az utca közepén, láttam a szemében a meglepetést, a harcot a saját belső falaival, de aztán hirtelen valami megváltozott az arcán, bólintot, és azt mondta, ott leszek.
Az az utazás, életem legszebb napja volt. Ahogy sétáltunk Pécs ódon utcáin, a dzsámi körül és a lakatfalnál, a kezdeti feszültség teljesen feloldódott benne.
Elmesélte, hogy a bezárkózottsága mögött egy régi, nagyon mély csalódás állt, ami miatt megesküdött, hogy soha többé nem enged közel magához senkit, mert félt a sebezhetőségtől. De a határozottságom, az, hogy nem tágítottam és hogy kézen fogva vezettem végig a városon, végül áttörte ezt a láthatatlan falat.
Rájöttem, hogy a mosolya tényleg nem az elutasítás volt, hanem egy néma segélykiáltás, hogy valaki végre legyen elég bátor érte.
A taxisofőr elégedetten bólintott a kormány mögött, miközben a kocsi lassan befordult abba a csendes, bérházas utcába, ahol a történet hetekkel ezelőtt elkezdődött.
Tudja, uram, a boldogsághoz nem szerencse kell, hanem az a néhány másodpercnyi tiszta bátorság, amikor az ember mer kockáztatni a legértékesebb dolgokért, mondta a sofőr, miközben finoman lefékezett a havas járdaszegély mellett.
Az utas előrehajolt, átnyújtotta a viteldíjat a két ülés között, és hálásan megszorította a sofőr vállát. Köszönöm, hogy a sötétben az útmutatóm volt, amikor én már nem láttam a helyes irányt, mondta meleg hangon, majd a virágcsokrot magához véve kinyitotta az ajtót.
A sofőr elrakta a pénzt, és utoljára még utánaszólt: sok boldogságot, uram, és most már vigyázzon erre a hídra! Az idős úr határozott, fiatalos léptekkel szállt ki a taxiból a csípős téli éjszakába, és a kapu felé indult, ahol a bérház bejáratánál, a meleg fényű lámpa alatt már ott várt rá a lány egy puha sállal a nyakában.
A taxis a visszapillantó tükörből még hosszan nézte, ahogy a két magányos sziget végre egyetlen közös kikötővé válik, majd mosolyogva gázt adott, és a kocsi lassan elmerült a karácsonyi fényekben úszó város forgatagában.
a kisregényt írta: Nyitrai József 2026.10.30.
rajz: Mi
impolz.hu
💎💎💎
Eredeti MNB rolnik nagy választékban! magyarerme.hu
💎💎💎
Guruló sorsok, emberi történetek – A Taxi hátsó ülésén
Szerelmi történet – Hangos könyv
Szeretettel gondolva a vakokra és gyengénlátókra is, lehetőséget szeretnék adni mindenkinek, hogy meghallgassa a kisregényem Noémi csodálatos előadásában!
Tovább a Szerelmi történet – Hangos könyvhöz >>
💎💎💎
Vedd meg most, a 2026. évi Aranyforint PP forgalmi sort! magyarerme.hu