A vörös ajtó sorozat – The Red Door 2017
fantasy, misztikus, thriller
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető „vörös ajtón”, a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki képes látni és hallani őt, valamint egy hasonló szellem, Jonas, aki szintén „köztes állapotban” van.
Szereplők
Gabriella Pession, Lino Guanciale, Valentina Romani, Pierpaolo Spollon, Andrea Bosca
A vörös ajtó sorozat 3 évad.
Vélemények
Ildikó A sorozat tetszett, érdemes megnézni, tudtam volna még nézni pár hétig. (12 részes, heti 1 alkalommal volt a Duna TV-n.) Érdekes, izgalmas a története, a főszereplőknek jól állt a szerep és jól is játszottak. A filmzene, szinkron (pl. Zsigmond Tamara, Dányi Krisztián) is nagyon jó. Ami fura olasz sorozat létére (ezt már más, idén vetített olasz sorozatnál is megállapítottam – „Míg távol voltam” c.), hogy a híres olasz divat nem látszódott a sorozatban lévő ruhák, kiegészítők tekintetében, azok gyengék voltak, nem tetszettek, se egy szép kabát, se egy szép táska v. más kiegészítő.
Bicicle Zseniálisan jó sorozat! Mind a történet, a karakterek, színészek, zene, helyszínek.
Joe Nagyon jó sorozat, nekem nagyon tetszett! Voltak részletek ahol kicsit vontatott volt, de összeségében nagyon jó sorozat. Ajánlom a bünügyi filmek kedvelőinek.
