Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
Hablaty és a Varázsló Köd
Egy reggel Hablaty és Nyafi furcsán ébredtek.
Nem azért, mert a nap nem sütött, hanem mert nem látszott semmi.
A világot vastag, szürke köd borította. Még Hablaty farkának a végét se látták!
– Nyafi, szerinted elromlott a levegő? – kérdezte Hablaty, miközben a levegőt szaglászta.
– Nem, csak … eltűnt a látvány – motyogta Nyafi. – Ez nem sima köd. Ez varázslat!
És igaza volt. A fák levelei suttogtak.
„Ködmester újra mérgelődik…”
– Ködmester? – Hablaty nagyot tüsszentett a párától. – Ő az, aki… ködöt főz?
– Valami olyasmi, bólogatott Nyafi. – Régi varázsló, aki a hegyekben él, és ha rossz kedve van, az egész völgyet beburkolja a ködébe.
Hablaty izgatott lett.
– Akkor menjünk, és megnevettetjük! Ha jobb kedve lesz, talán elengedi a ködöt!
– Vagy gőzt fúj a fejünkre, nyögte Nyafi, de már tudta: ha Hablaty elhatároz valamit, abból kaland lesz.
Ahogy elindultak, a köd sűrűsödött. A bokrok puha árnyakká váltak, a madarak pedig inkább suttogva csiripeltek.
– Nem tetszik nekem ez a hely, húzta össze magát Nyafi.
– Csak bátorítsd magad! – mondta Hablaty. – Gondolj arra, milyen jó lesz, ha végre látjuk újra a napot!
Ekkor hirtelen valami bumm hangot hallottak, és a ködből egy hosszú szakállú, kékes palástos alak lépett elő.
A szakálla tekergett, mint a füst, a kalapja meg … szó szerint lebegett.
– Ki zavarja az én csendes ködömet?! – morogta.
– Én vagyok Hablaty, a hős kis sárkány! És ő Nyafi, a bátor koboldlány!
– Én inkább az „aggódó” koboldlány lennék, javította Nyafi, de már késő volt.
A varázsló összehúzta a szemét.
– A bátorság nem segít, ha zavarják az ember nyugalmát!
– De uram! – szólt Hablaty. – A völgyben mindenki eltéved! A virágok is levertek!
– Hát … engem is levertek, morogta Ködmester. – A varázsitalom nem sikerült! Azt akartam, hogy az esőillatot elkapjam üvegbe, de csak köd lett belőle!
Nyafi óvatosan előlépett.
– Talán segíthetünk! Hablaty jól ért … hát, nem az italokhoz, de a füsthöz!
Ködmester felvonta a szemöldökét.
– Hát jó … ha tudtok hozni egy Napcseppet a Fényforrásból, el tudom oszlatni a ködöt. De vigyázzatok, a Napcsepp nagyon kényes, ha nevet, kipukkad!
– Nevet? – Hablaty felderült. – Akkor jó helyre jött!
A két barát visszasietett a fényforráshoz, de ott a napcsepp épp egy vízcseppen hintázott és kuncogott.
– Ne fogd meg hirtelen! – figyelmeztette Nyafi. – Csikis!
– Én majd óvatos leszek! – mondta Hablaty, és persze azonnal megpróbálta megfogni.
A Napcsepp visított egyet – “hihihiii!” – és elgurult, egyenesen Hablaty orrára.
– Hé, ez csiklandoz! – nevetett Hablaty, és végül sikerült egy kis üvegcsébe fogni a kuncogó fényt.
Mikor visszaértek Ködmesterhez, Hablaty büszkén nyújtotta át
– Tessék! Egy csipetnyi napnevetés!
Ködmester megpördítette a botját, a köd elkezdett forogni, és lassan felszállt.
A napfény átsütött, és a völgy újra aranyló lett.
– Nos … el kell ismernem, ügyesek voltatok – mondta a varázsló, és mintha a szakálla alatt mosolygott volna. – De most menjetek, mielőtt újra elrontok valamit!
Hablaty felnevetett.
– Akkor legközelebb főzünk együtt!
– Köszönöm, inkább nem, sóhajtott Nyafi, miközben a kabátjáról még mindig hullott pár ködpamacs.
A nap újra kisütött, és Szivárványvölgy megtelt fénnyel. A távolban Hablaty szárnyai csillogtak, Nyafi pedig halkan motyogta
– Néha a legnagyobb varázslat egy mosoly.
Csigusz a bölcs csiga szólt!
A nevetés néha többet gyógyít, mint bármelyik varázsige.
Minden alkalommal találd meg azt a kis csodát, ami boldoggá tud tenni az életben.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu