Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
Az Egyszarvúk Váltás Ünnepe
Hablaty, a kis sárkány, és Nyafi, a kis koboldlány egy napsütéses reggelen értek a Csillagmező szélére, ahol már messziről hallatszott a vidám nyerítés, a csiklandozó csillogás és az ünnepi tánc hangja. A mező közepén egy hatalmas, szivárványszín kapu állt, amely minden évben csak egyszer nyílt meg: az Egyszarvúk Váltás Ünnepén. Ez az a nap, amikor eldől, ki lesz a következő Csillagfény Védelmező, az egyszarvúk vezetője egy esztendőn át.
De idén valami más volt… valami szokatlan.
Nem egy egyszarvú versenyzett – hanem négy.
Mindegyik csodaszép és varázslatos volt a maga módján.
- Pillepázsit, az ezüstszőrű, akinek a patája alatt virágok keltek.
- Üstharmat, az éjkék bundájú, aki a csillagok fényét gyűjtötte össze.
- Lángpatkó, a vörös tűzpej, aki sebességben verhetetlen volt.
- Hajnalszellő, a legkisebb és legszelídebb, akinek a sörényében a nap fénye táncolt.
A négy egyszarvú ugrándozva, izgatottan várta a próbákat, de a mezőn hullámzó csendből Hablaty és Nyafi hamar megsejtette: valami baj van.
A Szivárványőr, az egyszarvúk bölcs vezetője komor hangon szólt:
— Gyermekeim… az idei próba különösen veszélyes lesz. A Sötét Köd visszatért, és a verseny útjába telepedett. Aki végig akar menni, nemcsak ügyes, de bátor és tiszta szívű is kell legyen.
Hablaty és Nyafi egymásra néztek. — Segítünk! — mondták egyszerre.
A Sötét Köd Próbája
A verseny első szakasza egy mély, gomolygó ködön át vezetett. A ködből suttogások szóltak, minden lépésnél félelmek keltek életre: titkos aggodalmak, régi rossz emlékek.
Pillepázsit virágai elhervadtak a ködtől. Üstharmat csillagai kialudtak. Lángpatkó megvadult, és pánikba esett.
De Hajnalszellő … bár remegett, felnézett Hablatyra.
— Mit csináljak? Félek!
Hablaty óvatosan rálehelt egy kis sárkánytüzet, amely fényesen izzott, de nem égetett.
— A félelmet elkergetni nem lehet … de átvilágítani igen, mosolygott.
Ahogy Hajnalszellő a fényt követte, a köd megnyugodott körülötte. A többi egyszarvú is erőt vett magán, és végül mind átjutottak, de csak Hajnalszellő maradt végig nyugodt, és ő ért át elsőként.
A Fénysíkság Futama
A második próba egy furcsa mező volt, ahol a talaj fényes üvegként csillogott. Akit elvakított, az elesett. Aki jól boldogult, az átkelt rajta.
Lángpatkó gyors volt, de túl gyors, így többször megcsúszott.
Pillepázsit lassan ment, hogy virágai tartsák egyensúlyban, de a fény elengedte a gyökereket.
Üstharmat bölcs volt, de a csillagfénye vakította vissza saját szemét.
Hajnalszellő viszont lehunyta a szemét, és így szólt, — Akkor is tudom, merre mennek a barátaim, ha nem látok. A szívem mutatja az utat.
Nyafi ekkor egy fontos tanácsot suttogott – Ha a fény túl erős, keresd a ritmust! Mint amikor táncolunk!
Hajnalszellő hallgatott rá. Lépései egyenletesek lettek, mint egy lágy dallam, és így ő ért át másodikként.
Az Égkapu Próbája
Ez volt a legnehezebb: egy lebegő, magas kapu, amely csak akkor nyílt meg, ha a versenyző nem hátrált meg egy viharos széllökés előtt.
A három nagyobb egyszarvú bátran nekifutott, de amikor a kapu fölött villámlott, megtorpantak. A kapu zárva maradt.
Hajnalszellő is elbizonytalanodott.
A szél süvített, a felhők őrjöngtek, mintha azt suttogták volna:
„Kicsi vagy… gyenge vagy… nem fog menni…”
Hablaty ekkor előrepattant, – Ha nem megy egyedül, segítek neki!
A Szivárványőr azonban felegyenesedett, – Segíthetsz, de csak úgy, ha nem viszed át helyette a próbát. Csak bátoríthatod.
Nyafi ekkor Hajnalszellő füléhez futott, – Nézz rám! Hiszünk benned! Nem kell félned attól, hogy kicsi vagy. A fényed éppen ezért különleges!
A kis egyszarvú mély levegőt vett…
Fejét felemelte…
És nem hátrált meg.
A kapu nagy, mennydörgő hanggal kinyílt előtte, és ő lépett át rajta elsőként.
A végső meglepetés
A Szivárványőr előrelépett.
— Mind a négyen bátorok voltatok. De a Védelmező cím… Hajnalszellőé.
A többiek boldogan ugráltak körülötte.
De ekkor a mező alja megremegett. A szivárványkapu színei halványulni kezdtek.
— Mi történik? — kérdezte Nyafi rémülten.
A Szivárványőr szomorúan sóhajtott. – A kapu erejét csak az új Védelmező érintése élesztheti fel teljesen. Ha nem sikerül neki… a Csillagmező fénye eltűnik egy évre.
Hajnalszellő idegesen lépett a kapuhoz. – Nem tudom, elég vagyok-e ehhez…
Hablaty ekkor mellé állt. – Nézd, Hajnalszellő… az egész nap bizonyítottad, hogy képes vagy rá. Nem azért nyertél, mert a legerősebb vagy, hanem mert soha nem adtad fel.
A kis egyszarvú megrázta magát. Sörényében a napfény megcsillant… és ekkor odalépett a kapuhoz.
Patájával finoman megérintette.
A kapu szivárványrobbanásban tört ki, fényével bevilágítva a teljes mezőt és az eget. A fény olyan hatalmas volt, hogy Hablaty és Nyafi hátraestek a csodálattól. – Sikerült! – nevetett Nyafi.
Hajnalszellő büszkén, de szerényen biccentett: – Ti adtatok erőt hozzá.
A szivárvány fényében előcsúszott Csigusz, a bölcs csiga, aki egész nap csendben figyelt.
Csigusz, a bölcs csiga Szolt!
Hallgassatok rám, apró barátaim… A mai nap tanulsága egyszerű, de mégis fontos. Nem mindig a legerősebb, a leggyorsabb vagy a legnagyobb nyer. Hanem az, aki a félelmein is átlép, aki a barátaitól elfogadja a segítséget, és aki akkor is továbbmegy, amikor minden azt súgja, hogy adja fel. A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félsz… hanem azt, hogy a félelem ellenére is továbblépsz.
A mező csendben hallgatta.
És ne feledjétek – folytatta Csigusz, aki hisz magában, annak megnyílnak a kapuk … még az ég kapui is.
Hablaty és Nyafi összemosolygott.
Egy újabb nagy kaland ért véget és egy újabb tanulság szívükbe vésődött.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu