A zsálya egy csodálatos gyógynövény

A zsálya egy csodálatos gyógynövény
A zsálya megoldás a beszűkült agyerekre.

A zsálya egy csodálatos gyógynövény, amely különleges ízt ad a leveseknek, salátaönteteknek és gyümölcsleveknek. A gyógynövény gyulladáscsökkentő és erős emlékezet erősítő. A vizsgálatok során, még kis mennyiségű zsálya fogyasztásakor is kimutatták, hogy az jelentősen növelheti a memóriát.

Ezüstös színű, bársonyos levelei keresztben, átellenesen állnak. Lemezeik 2-6 centi hosszúak, lándzsa vagy tojásdad alakú, tompa csúcsú, aprón csipkés szélűek, szőrökkel sűrűn borítottak. Virágai a szár felső részén álfüzérben állnak. A párta ibolyakék, néha rózsás vagy fehér.

Az ókor óta tudjuk, hogy egészséges és finom, manapság azonban nem túl gyakran találkozunk vele, pedig érdemes zsályát enni.

Gyógyászati felhasználása

A több száz éves tapasztalat mellett tudományos vizsgálatok is kimutatták, hogy a zsályalevelek igen hasznos gyógynövényt jelentenek a házi patikákban. A levelek forrázata illóolaj- és cseranyag-tartalmuknál fogva fertőtlenítő, baktériumölő, gyulladás gátló hatásúak.

A zsályatea hatását elfogyasztása után 2-3 óra múlva fejtik ki, izzadás, bélhurut kezelésére kiváló. Egyes országokban ezért is nevezik növényi aszpirinnek. A meleg zsályatea kitűnő toroköblítő a szájban fellépő betegségek enyhítésére. Náthánál és szamárköhögésnél tejben főzik meg a leveleket. A gyógytea jó hatással van a fogíny-, száj- és torokgyulladásra. A porított levél szájvizek, fogporok készítésére is alkalmas.

A zsálya gyógyhatásai

Izzadás-szabályzó hatású: egyik különleges tulajdonsága, amely a gyógynövények között is egyedülálló, hogy csökkenti az izzadást. Számos vizsgálat kimutatta, hogy a zsálya az izzadékonyságot akár 50 %-ban is visszaszoríthatja, a legerősebb hatását fogyasztása után 2 órával fejti ki. Ez egyben azt is megmagyarázza, miért lehetett a növényt az erőteljes izzadással járó láz csökkentésére, illetve az anyatej elapasztására alkalmazni. Azonban e növény különleges sajátossága abban rejlik, hogy míg erősen izzadó egyéneknél izzadást csökkentő, azoknak, kik nehezen izzadnak, izzasztó hatású.

Antimikrobiális hatású (baktérium-, gomba-, és vírusellenes): a zsályáról a laboratóriumi kísérletekben kimutatták, hogy számos fertőzést okozó baktérium ellen hatásos, ami a növény évszázados sebgyógyító használatára magyarázattal szolgál. Szárítja a sebeket, a fekélyeket, elállítja a vérzést.

Tartósítószer: a húsok részben azért romlanak meg, mert zsírtartalmuk oxidálódik, s így a hús megavasodik. A rozmaringhoz hasonlóan a zsálya is erősen antioxidáns hatású anyagokat tartalmaz, amelyek lassítják a hús megromlását. A zsálya antioxidáns hatóanyagainak tartósító értéke egyes kereskedelmi tartósítószerekével vetekszik, amely igazolja hagyományos alkalmazását. A zsálya tartósító hatása hasznosítható ételmérgezések megelőzésére, ha gazdagon keverünk zsályát a húsételekbe, a halhoz, illetve a tésztához, és a burgonyás ételekhez.

Emésztésserkentő: a legtöbb konyhai fűszernövényhez hasonlóan a zsálya is nyugtató hatást fejthet ki a gyomor sima izmaira (emiatt görcsoldó hatást is mutat). Ez azt jelenti, hogy elődeink akkor is helyes nyomon jártak, amikor a növényt emésztést serkentőként alkalmazták. Émelygés és hasmenés megszüntetésére is alkalmazható.

Cukorbetegségre: egy német kísérlet igazolta, hogy a zsálya főzete éhgyomorra fogyasztva csökkenti a cukor (glükóz) szintjét a vérben. A diabétesz súlyos betegség, amely szakszerű orvosi ellátást igényel. Ezért aki a gyógyterápiájában a zsályát is használni kívánja, feltétlenül egyeztesse orvosával.

Torokfájásra: a zsálya tannint tartalmaz, amelynek összehúzó tulajdonsága egyben az üszögös fájdalmak, a fogínyvérzés és a torokfájás hagyományos kezelésében gyakorolt kedvező hatását is megmagyarázza. Németországban az orvosok ma is ajánlják a meleg, zsályás toroköblítőt a torokfájás és a mandulagyulladás enyhítésére.

Nőgyógyászati problémákra: különböző tanulmányok azt mutatják, hogy a zsályaolaj serkenti a méh összehúzódásokat – a növény hagyományos menstruációt serkentő alkalmazását is alátámasztva.
Áldott állapotban lévő nők emiatt gyógyszermennyiségben ne használják. Nem várandós nők azonban a menstruáció megindítására kipróbálhatják. Erősíti a méhet, és gyógyítja a fehérfolyást, valamint visszafogja a spermaürítést. Változókor idején, a túlzott verejtékmirigy működését szabályozza.

Tejelválasztást csökkentő: segít a kismamáknak a tejmirigyek kiválasztását csökkenteni a baba elválasztásakor.

Vértisztító hatásának köszönhetően, kiváló szépségápoló szer, egészségesen tartja a bőrt, és egyes népi tapasztalatok szerint megszünteti a hajhullást. Egyaránt alkalmas a korpás fejbőr, a zsíros-, és a száraz haj kezelésére.

Agy-, és idegerősítő: a zsálya különleges adottságokkal rendelkezik az elme érzelmi gátlóinak eltávolítására, nyugodtság és tisztánlátás előidézésére. Segít enyhíteni a mohó vágyakat és szenvedélyeket. Specifikus a szív megnyugtatására.

Külsőleg: torok-, mandulagyulladás, ínygyulladás, fogínysorvadás, foglazulás, ínyvérzés, szájpenész esetén, fogkőoldásra öblögető szerként javasolják naponta többször, étkezés után. A zsályás kezelés után 30 percig táplálék, illetve folyadék fogyasztása nem ajánlott.

A növény alkalmazása

Zsályatea I.: 1 púpozott teáskanál zsályafüvet leöntünk 2,5 dl forró vízzel, majd főzzük még 2 percig fedetlenül. Ezután lefedve 20 percig hagyjuk állni, szűrjük, és kortyonként fogyasztjuk. Adagja: naponta 2-3 csésze tea maximum 6 hétig, utána legalább ugyanennyi szünetet kell tartani.

Zsályatea II.: a torokfájásra a zsálya az egyik leghatékonyabb gyógynövény. 4-5 zsályalevél, 1 liter víz és 1 kávéskanál ecet szükséges hozzá. Mossuk meg a zsályaleveleket, majd vágjuk finomra. Tegyük a forró vízbe, főzzük 2 percig, majd hagyjuk ázni 10 percig és szűrjük le. Ha gargalizálni is szeretnénk vele, akkor tegyük hozzá az ecetet.

Mézes zsálya: 500 gramm mézhez adjuk egy bio citrom levét és reszelt héját, 15 gramm zsályalevelet, 1 fahéj rudat és 5 szegfűszeget. Az így elkészített gazdag mézet kenyérre is kenhetjük, de teában is finom.

Zsálya likőr: 1 liter 40%-os szeszhez vagy vodkához 20 db friss zsályalevelet tegyünk, és áztassuk 2 hétig. Leszűrés után tegyünk hozzá ízlés szerint mézet és kész a likőr.

Zsályabor: 30 gramm zsályalevelet tegyünk 1 liter jó minőségű vörösborba, 7 nap múlva szűrjük le, és tároljuk sötét üvegbe. A zsályabor frissítő, reumaellenes, és emésztés segítő hatású, naponta két kispohárral fogyasztható étkezésekhez.

Zsályás-mentás szájöblítő: keverjünk össze 10 gramm édesköménymagot, 5 gramm levendulavirágot, 10 gramm menta-, és zsályalevelet. 1 teáskanálnyi mennyiséget forrázzunk le 2,5 dl vízzel, 15 percig hagyjuk állni, majd lefedve szűrjük le. Rossz lehelet, fogínyproblémák esetén naponta többször öblögessünk vele.

Bőrfeszesítő zsályafürdő: 2 liter vízben200 gramm drogot leforrázunk, 10 percig állni hagyjuk, majd szűrjük és a kád vízhez adjuk. Ezzel a fürdővel jelentősen csökkenthetőek az aranyeres panaszok is.

Fűszerezés zsályával: friss vagy szárított levelét húsok, pástétomok, tésztafélék ízesítésére használják izsóppal, majoránnával. Segíti a zsíros ételek emésztését. Erős aromájú fűszer, óvatosan kell adagolni. Szaga jellegzetes, íze fanyar, kesernyés.

Intelmek a zsálya fogyasztásával kapcsolatban!

Kismamáknak tilos a zsálya alkoholos kivonatának a fogyasztása, mert magas tujontartalma miatt abortuszt válthat ki. Magas dózisban a tujon görcsös rángásokkal járó panaszokat okoz. Kétéves kor alatti gyermekeknek gyógyszermennyiségű zsályát ne adjunk! Nagyobb gyermekek, illetve 65 évesnél idősebbek kezdetben enyhébb készítményeket használjanak és csak szükség esetén térjenek át az erősebbekre.

A zsályaolaj toxikus tüneteket okozhat, ezért lenyelni nem szabad!

Forrás: Egészségtér