Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
Hablaty és a suttogó erdő titka
Szivárványvölgyben azon a reggelen minden furcsán kezdődött.
A virágok nem énekeltek, a nap sem mosolygott, a tó vizén a fény olyan halvány volt, mintha valaki lekapcsolta volna a világítást.
– Ez … ez nem lehet jó jel! – motyogta Nyafi, a kis koboldlány, miközben izgatottan a haját csavargatta.
– Talán elromlott az égbolt! – rikkantotta Hablaty, a kis sárkány, és nagyot csapott a még picike szárnyaival.
Nyafi sóhajtott.
– Az égbolt nem romlik el, Hablaty …
– Akkor biztos valaki elrontotta! – felelte a kis sárkány lelkesen. – Menjünk, és megjavítjuk!
Hablaty mindig így gondolkodott: ha valami baj van, azt meg kell szerelni.
A múltkor például meg akarta „javítani” a szivárványt, ami szerinte túl görbe volt, végül majdnem beleesett a harmadik színbe, a sárgába.
Most is belevágott volna azonnal, de Nyafi visszafogta.
– Várj! A fény a Fényforrásból jön. Ha az gyengül, az egész völgy elszürkülhet!
– Hát akkor irány a Fényforrás! – mondta Hablaty, máris a levegőbe ugorva.
– De … az a Suttogó Erdőn túl van! – rémült meg Nyafi. – Ott … ott a fák beszélnek!
– Beszélnek? Hát akkor legalább lesz, aki válaszol! – kuncogott Hablaty, és már el is indult.
Az erdő tényleg suttogott.
Nem is halkan! A levelek zizegése között halk szavak keringtek:
– „Ne gyertek közelebb … ne ébresszétek fel …”
Nyafi a fülét hegyezte.
– Hallod? Azt mondja, ne menjünk tovább!
– Vagy azt, hogy ne gyertek köze … leb! – értelmezte Hablaty, és már előre is lépett.
Egy ág megmozdult, és azonnal rácsapott az orrára.
– Hapci! – Hablaty tüsszentett egyet, és egy apró füstpamacsot fújt.
– Mondtam, hogy óvatosan! – suttogta Nyafi, miközben maga is a bokrok mögé bújt.
Aztán furcsa fény derengett fel előttük, egy kicsi tisztás, tele apró, lebegő szikrákkal, mintha a levegő maga is világítana.
Ott, egy kőre borulva, egy tündér ült, áttetsző, halvány fényben.
Nyafi elámult.
– Ez … ez egy Tündérfény! De elhalványult …
Hablaty odalépett, és megszólította:
– Helló, te … ragyogós! Minden rendben?
A tündér fáradtan nyitotta ki a szemét.
– A Fényforrás … sír … mert elfelejtették a dalát … és nélküle elalszik a völgy fénye …
– Dalát? – kérdezte Nyafi. – Milyen dalt?
– A Napköszöntőt … minden hajnalban énekelték, de ma senki sem merte.
– Én tudok énekelni! – vágta rá Hablaty.
– Hablaty, te legutóbb a felhőket is megijesztetted a daloddal … – mosolyogva mondta Nyafi.
De Hablaty nem hallgatott.
Felpuffasztotta a mellkasát, mély levegőt vett, és:
– „Naaaaaap suuuütööö, lááááángol a fééééény!” – zengte teli torokból.
A fák felzúdultak, a madarak riadtan repültek szét, de a tündér… elmosolyodott.
– Talán … nem is a dallam számít … csak hogy valaki újra hisz benne…
A Fényforrás felragyogott, a völgy színei újra élénkek lettek, és Nyafi megkönnyebbülten felsóhajtott.
Hablaty diadalmasan széttárta a szárnyát.
– Na látod, mondtam én, hogy a hangom varázslatos!
– Inkább hangos, Hablaty … – nevetett Nyafi. – De ma tényleg te mentetted meg a napot.
– Akkor holnap megmentjük az estét is! – nevetett a kis sárkány, és egy kicsi füstkarikát pöfékelt az égre.
A nap már lebukott, az erdő megnyugodott.
A levelek között halk suttogás hangzott:
– Köszönjük, Hablaty … köszönjük, Nyafi …
És a két jóbarát visszaindult Szivárványvölgybe, Hablaty büszkén, Nyafi mosolyogva, és mindketten egy kicsit bátrabban, mint aznap reggel.
Csigusz a bölcs csiga szólt!
Néha nem az a legfontosabb, hogy tökéletesen csináljunk valamit, hanem hogy merjük megpróbálni, és ott legyünk egymás mellett, ha segíteni kell.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu