Szivárványvölgy meséi 14.

Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai

Hablaty és a Szél Dala

Szivárványvölgyben egy különösen csendes reggel köszöntött a kis lakókra. Túl csendes. Nem fújt a szél, nem mozdultak a virágok, a tó felszíne olyan sima volt, mintha üvegből lett volna. Hablaty elsőként vette észre.

– Nyafi… hallod? – kérdezte, és furcsán meredt a körülötte álló fűszálakra. – Vagyis… éppenséggel semmit sem hallasz?

Nyafi oldalra döntötte a fejét. – Tényleg… még a madarak sem csiripelnek! – A koboldlány szeme tágra nyílt. – Ez nagyon rosszat jelent.

A völgy csendje szinte rájuk nehezedett. A fák levelei mozdulatlanul lógtak, mint akik elfelejtettek élni. A patak, ami mindig csendesen csobogott, most csak állt, mintha megmerevedett volna az idő.

Hablaty aggódva fújt egy apró tűzgomolyagot, de még az is hangtalanul pattant szét.

– A szél nélkül semmi sem működik rendesen… – suttogta. – De hová tűnhetett?

Ebben a pillanatban megjelent Csigusz, a bölcs csiga, lassan csúszva az ösvényen, mintha ő maga is nehezebben mozogna ebben a szélcsöndben.

– A szél megsértődött – morogta röviden.
– Tessék?! – kérdezte Hablaty és Nyafi egyszerre.

Csigusz felsóhajtott. – Hogyne! Mindig csak azt mondják rá: túl hangos, túl erős, túl hideg, túl meleg. Ahelyett, hogy meghallgatnák, mit mesél. Most meg úgy döntött, hát jó… akkor elmegy.

Nyafi szája tátva maradt. – El…ment? De hát a szél… az nem sétálhat csak úgy el!

– Ó, pedig dehogynem – bólogatott Csigusz. – Ráadásul elvitte a dalát is. Nélküle a világ… nos, olyan, mint egy szendvics lekvár nélkül.

Hablaty ráncolta a homlokát. – Megkeressük. Megmutatjuk neki, hogy fontos nekünk!

Csigusz lassan felnézett rájuk. – Hát… igen, ez a beszéd! De vigyázzatok: a Szél Ösvénye kacskaringós és tele van trükkökkel. Nem azt mutatja, amit láttok… csak amit ÉREZTEK.

Nyafi elszántan bólintott. – Mi akkor is nekivágunk.

A két barát elindult a Fuvallat-hegy felé. Az út elején máris furcsaság fogadta őket: lebegő pitypangmagok álltak a levegőben, mozdulatlanul. Olyan volt, mintha egy képbe fagyott világban járnának.

Ahogy továbbmentek, a szélösvény egyszer csak háromfelé ágazott.
– A középső! – jelentette ki Hablaty magabiztosan. – Az tűnik a legkevésbé ijesztőnek.
Pont ezért lehet csapda – morfondírozott Nyafi. – A szél mindig játékos. Sosem azt teszi, amit vársz tőle.

Végül Nyafi megérintette a földet. – A bal oldalin mintha még… maradt volna egy pici hűvösség.

Ez volt a kulcs. A bal ösvény halvány szellőt ígért.

Néhány perc után azonban furcsa, kavargó füstgomolyag jelent meg előttük, egy apró örvény formájában.

– Ki merészel belépni a Szél útjára? – dünnyögte mély hangon.

Hablaty nagy levegőt vett. – Mi vagyunk Hablaty és Nyafi. Barátai vagyunk a Szélnek!

A füst-örvény megpördült. – Bizonyítsátok.
Fejtsetek meg három próbát, különben visszafordul a lábatok!

Elsőpróba – A Táj, ami hazudik

Egy rétre értek, ahol minden csillogott, szépen ragyogott – túl szépen.
Nyafi lehajolt egy virághoz, megérintette… és a virág üvegről készült hangon koppant. – Illúzió! – mondta Hablaty.
Miért csillognának a virágok, ha a szél, ami életben tartja őket, nincs itt? – tette hozzá Nyafi.

Ahogy kimondták, a hamis táj eltűnt, helyére kopár, hideg mező került.

A próba teljesítve.

Második próba – A Hang, ami csal

Most egy barlangba értek. Belül minden dallam hallatszott, amit valaha hallottak: Nyafi kedvenc altatódalai, Hablaty hősies sárkányhimnuszai… de mind hamis volt.

Egy hang szólt:
„Keressétek meg azt a dalt, ami nem a fületeknek szól … hanem a szíveteknek.”

Hablaty lehunyta a szemét. A hamis zenék közül egyszer csak meghallotta Nyafi hangját, ahogy egyszer régen bátorította:
„Ne félj, Hablaty, én itt vagyok.”

– Ez az! – mondta. – A barát hangja sosem hamis.

A többi zaj eltűnt.

A második próba teljesítve.

Harmadik próba – A Tükörszél

Egy tisztáson tükrök lebegtek a levegőben. Mindegyikben más-más Hablaty és Nyafi látszott: szomorú, haragos, rémült, magányos változatok.

Egy hang suttogott:

„Válasszátok ki azt, akik valójában vagytok.”
Hablaty ránézett Nyafira, Nyafi pedig vissza rá. Egyszerre mondták: – Mindegyik mi vagyunk … de együtt vagyunk igaziak.

A tükrök összetörtek, és lágy fuvallat simított végig rajtuk.

A harmadik próba teljesítve.

A tisztás közepén egy kavargó fénygömb lebegett, – maga a szél? kérdezte Hablaty.
Amikor Hablaty megszólította, a fény megremegett.

– Sajnáljuk, hogy nem figyeltünk rád – mondta Nyafi. – Tényleg fontos vagy nekünk. Nélküled csendesebb, szürkébb a világ.

A Szél lágyan körbefonta őket, mint egy ölelés.

„Nem haragudtam… csak el akartam érni, hogy észrevegyétek a hiányomat.”

Hablaty mosolyogva biccentett. – És észrevettük. Szeretnénk, ha visszatérnél.

A fény egyre fényesebb lett… majd hirtelen wooosh! – a szél végigsöpört a tájon, újra táncolni kezdtek a fák, a pitypangmagok elszálltak, a világ fellélegzett.

A Szél visszatért.

Mire a két barát visszaért a völgybe, Csigusz már ott várta őket.

– No, látom életre kelt a világ – morogta, de a szeme csillogott. – Megmondtam én, hogy a szél csak azt akarja, amit mindenki más: hogy meghallják. Ti pedig sikeresen meghallottátok.
A csiga lassan megpöccintette antennáját.

Hablaty és Nyafi egymásra néztek, tudták, hogy ismét egy nagy kalandban volt részük. .

A Szél pedig újra dalolt a völgy felett.

Csigusz, a bölcs csiga szólt!
Emlékezzetek, a világ nem attól lesz hangos, hogy sok a zaj.
Hanem attól, ha figyelnek egymásra az élők.
És ti figyeltetek. Ezért sikerült.

irta: Nyitrai József 2025.11.16.

<< vissza a 13. fejezethez

tovább a 15. fejezethez >>

<< vissza a főoldara

Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!

💎 impulz.hu