Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
A Szívkő titka
Hablaty és Nyafi korán reggel ébredtek, igaz Hablaty még egy kicsit lustálkodott. Ébredj Hablaty, ne lustálkodj! – Mondta Nyafi a kis kobold lány.
Hablaty egy nagyot ásított és egy kis füstkarikát böffentett a levegőbe. – Megyek már morogta Hablaty. Amire Nyafi összecsomagolta a túra csomagot, Hablaty a kis sárkány is útra kész lett. Na indulás! – Mondta Nyafi és útnak indultak.
Hablaty és Nyafi már mélyen bent jártak az erdő legcsendesebb részén, ahol még a levelek is csak félve rezzentek meg a szélben. Egy kékes, pulzáló fény vezette őket, amely mintha halkan, szinte suttogva hívogatta volna a két barátot. – Gyer … tek, gyer … teek …
A Tisztavíz forrása mögötti sziklafalnál álltak meg, és Nyafi óvatosan megérintette a hideg követ. A kő megremegett, mintha megérezte volna a kíváncsi ujjakat, és lassan, mély morgással kinyílt egy titkos átjáró.
Hablaty tágra nyílt szemekkel nézett a sötét folyosó felé. Te is hallasz valamit? Nyafi szipogva bólintott. Mintha valaki finoman pengetné a fényt ott belül.
Óvatos léptekkel indultak befelé. A falak halványan világítottak, mint a holdfény tóparti tánca. Ahogy egyre beljebb jutottak, furcsa formájú árnyak suhantak mellettük. Hablaty felhúzta a vállát. Ezek árnylények, de békések. Nem kell félni tőlük – súgta Nyafinak, bár közben a saját torka is elszorult.
A járat hirtelen kiszélesedett, és előttük egy különös terem tárult fel. A közepén egy kristálytalapzaton pulzált a legendás Szívkő. A felszíne úgy hullámzott, mintha folyékony fényből készült volna. Ahogy megközelítették, a talapzat három vékony fénysugárral világította meg őket, és a levegőben felhangzott egy mély, komor hang.
Csak az juthat a Szívkő közelébe, aki kiállja a lélek próbáit.
Hablaty és Nyafi összenéztek. Hát persze hogy jön valami próba – mormogta Hablaty. Mindig jön.
Először a terem fala nyílt meg, és egy fénypadlós ösvény jelent meg. Lassan mozgott, kanyarodott, eltűnt, majd újra felbukkant. Igazi furfangos út volt, amelyet csak ketten együtt tudtak leküzdeni. Nyafi és Hablaty gyorsan kitapasztalták, hogy ha egymást figyelmeztetik, merről tűnik fel a következő darab, akkor nem zuhannak le a mélybe.
Hablaty jobbra! Nyafi kiáltása pontosan elég volt. A kis sárkány talpa még épp elérte a következő szilárd fényszelet.
Most te balra! Hablaty segített vissza.
A folyosó végén már levegő után kapkodtak, de sikeresen kiértek. A Szívkő fénye erősebben kezdett lüktetni.
A második próba még nehezebb volt. A terem hirtelen sötétbe borult, és mindketten egy-egy tükörrel szemben találták magukat. A tükrökben olyan képek jelentek meg, amelyek félelmeiket ábrázolták. Nyafi a magány árnyait látta, Hablaty pedig azt, hogy nem tud segíteni annak, aki számít rá.
Nyafi szeme megtelt könnyel. Mi van, ha egyszer tényleg… Hablaty azonban határozottan a kezébe fogta a kezét. Nem leszel egyedül, mert ott leszek. És te is ott leszel nekem. Soha nem engedjük el egymást. A képek lassan elhalványultak.
A harmadik próba egyetlen kérdés volt, amely a levegőből szólt hozzájuk: Melyik út vezet a Szívkőhöz? A terem három irányba nyílt, mindegyik csillogott, mindegyik csábította őket. Hablaty már majdnem a legfényesebb felé indult, amikor Nyafi visszarántotta.
Várj… A Szívkő nem a legkönnyebb úton van. Mindig azt mutatja meg, ami valóban a szívünkből fakad. Nézz! A harmadik út, amely csak halványan világított, lassan egyre fényesebbé vált, ahogy közelebb léptek hozzá. Ők pedig bátran rátértek.
A járat végén újra a teremben találták magukat, és előttük ott ragyogott a Szívkő. Most már nem volt félelmetes, csak békés és szelíd. A fény egyre nőtt, majd hirtelen formát öltött. A kristályból egy kicsi, áttetsző alak emelkedett ki, mint egy ősi lény emléke.
Köszönöm, hogy megmutattátok a szívetek erejét. Vigyétek magatokkal a Szívkő fényének darabját. Segít nektek, amikor a barátság próbára kerül. A fény apró szikrákká hullott szét, és Hablaty meg Nyafi tenyerében lágyan izzó, parányi fénymagok maradtak.
Ekkor egy falevél rezzent a terem szélén, és előbújt alóla Csigusz, a bölcs csiga. Hablaty szeme elkerekedett. Csigusz… te mikor jöttél ide?
A bölcs csak lassan előrébb csúszott, komótosan, ahogy mindig. Amikor már biztos volt benne, hogy mindkét kis kalandor figyel, megszólalt.
A Szívkő nem azt vizsgálja, mennyire vagytok bátrak. Azt nézi, mennyire vagytok őszinték, és mennyire vigyáztok egymásra. A fény, amit kaptatok, nem varázslat. Ti magatok vagytok az. A fény bennetek nőtt meg, nem a kristályban.
Hablaty büszkén kihúzta magát, Nyafi pedig elmosolyodott. A tanács egyszerű volt, de annál igazabb. Tudták, hogy amit ma tanultak, az velük marad az egész úton.
Csigusz visszahúzódott a falevél alá, és még hozzátette: Na, indulás vissza! A tóparton már várnak rátok. És ne feledjétek, csak addig féltek, amíg el nem indultok. A többi már bátorság.
A Szívkő terem lassan elhalványult, az átjáró bezárult mögöttük, és a két jó barát kéz a kézben, szívükben új fényekkel tért vissza Szivárványvölgy ösvényei felé.
Csigusz, a bölcs csiga szólt!
Jegyezzétek meg, gyermekeim: a titkok akkor tárulnak fel, ha nem erővel, hanem szívvel közelítünk hozzájuk.
Aki a barátjára figyel, annak még a legsötétebb ösvény is világosabbá válik.
És ne feledjétek: a bátorság nem hangos … csak kitartó.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu