Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
Hablaty és a Viharharang
Egyik délután Szivárványvölgy egét hirtelen sötét felhők lepték el. A szél süvített, a levegő sistergett, mintha maga a mennydörgés is gyakorolna egy koncertre.
Hablaty a barlang bejáratából nézte a felhőket.
– Ez nem is vihar, ez egy táncoló, pörgő – forgó zűrzavar! – mondta, miközben a szél belekapott a fülébe.
Nyafi épp egy térképet próbált kiteríteni, de az a szélben úgy lobogott, mint egy lázadó sárkányfarok.
– Ne viccelj, Hablaty! Ez nem akármilyen vihar … Ez a Viharharang hangja! – remegő hangon suttogta Nyafi.
A legenda szerint a Viharharang egy hatalmas, lebegő bronzharang, ami csak akkor szólal meg, ha baj közeleg a völgyben.
És most bizony kongott. Mélyen, dübörögve, mintha maga az ég zúgna: bing … bang … bong …
– Talán valaki beleragadt a harangba? – kérdezte Hablaty, miközben a hang irányába bökött.
– Vagy valami – javította ki Nyafi, és máris útnak indult.
Ahogy közeledtek, a szél egyre erősebben fújt, és a felhők között megpillantották a harangot. Tényleg ott lebegett és minden dörgésre hatalmasan megkondult.
A tetején egy kicsi, kócos manó kapaszkodott!
– Hé, segítség! – kiáltotta a manó. – Én csak meg akartam nézni, hogyan működik a harang, de most minden szélgömb rám haragszik!
Hablaty hirtelen felröppent (kicsit imbolyogva, de bátran) és Nyafi a kis kobold lány kapaszkodott a farkába.
– Tartson ki, barátom! – kiáltotta Hablaty. – Jövünk!
A vihar közepén repülni nem volt egyszerű. Egy szélgömb (ami valójában egy morcos felhőcsemete volt) megcsapta Hablaty fülét.
– Hé! Ez csiklandoz! – kacagott Hablaty a kis sárkány és egy hatalmas prüszköléssel odébb fújta a felhőt.
Végül elérték a harangot. Nyafi megfogta a manó kezét, Hablaty pedig egy erőteljes farkcsapással visszahúzta őket a biztonságos levegőrétegbe.
Ekkor azonban a harang újra megkondult és belőle egy mély, öreg hang szólt:
– Köszönöm, hogy kiszabadítottátok az unokámat! A vihar most hazatérhet.
A felhők szétoszlottak, a szél elcsendesedett, és az ég újra kék lett.
A kis manó hálásan nézett rájuk.
– A Viharharang mindig csak annak szól, aki elég bátor, hogy meghallja – mondta mosolyogva Nyafi.
– És elég nehéz füldugó nélkül kibírni – tette hozzá Hablaty, mire mindannyian hangosat nevettek.
A vihar elült, a harang utolsó hangja pedig lágyan szólt:
Bong … bong … köszönöm …
És Szivárványvölgy újra fényben fürdött.
Hablaty és Nyafi a nagy kalandban elfáradtak, kicsit álmosan indultak hazafelé.
Csigusz a bölcs csiga szólt!
Néha a legnagyobb zajban is ott rejtőzik egy segítségkérés.
A bátorság nem mindig azt jelenti, hogy nem félünk, hanem hogy segítünk akkor is, amikor zeng az ég, fúj a szél, és minden felhő ellenünk zúg.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu