Szivárványvölgy meséi
Hablaty és Nyafi kalandjai
A barlang mély titkai
Hablaty és Nyafi egy napsütéses délelőtt a Töklevél-erdő szélén sétáltak, amikor különös, mély morajlást hallottak a föld alól. Először azt hitték, hogy csak a szél játszik a fa gyökerei között, ám a hang újra megszólalt, ezúttal sokkal erősebben, mintha a föld szíve dobogna.
Nyafi óvatosan félrehajtott egy bozótos ágai közül lelógó indát, és ekkor meglátott valamit. A moha alatt egy keskeny repedés húzódott, amit eddig soha nem vettek észre. A repedésből meleg, narancsszínű fény derengett. Hablaty izgatottan emelte fel a fejét. – Ez valami titok! mondta csillogó szemmel.
Lehet, hogy nem is kéne hozzányúlni, talán veszélyes, figyelmeztette Nyafi, de a kíváncsiság már mindkettőjüket húzta a fény felé.
Hablaty finoman meleg levegőt fújt a repedésre, mire az kiszélesedett, és feltárult előttük egy keskeny, lejtős alagút. A falakon apró kristályok csillogtak, mintha ezer lámpás világítana odabent. A két barát összenézett, majd Hablaty bólintott. – Menjünk együtt. – Mindig, mondta Nyafi.
Lassan elindultak lefelé. Az alagút mélyült, a kristályok egyre nagyobbak lettek és halvány, csilingelő hangot adtak, valahányszor megérintette őket a levegő. A csilingelés azonban egyre sürgetőbbé vált, mintha valami figyelmeztetné őket.
Amikor végre elérték a barlang közepét, döbbenten álltak meg. A terem hatalmas volt, a közepén pedig egy ősi, kőből faragott oltár állt. Az oltár körül furcsa, fénylő szimbólumok keringtek, mint lassan úszó tűzbogarak.
Nyafi óvatosan megközelítette az oltárt. – Szerintem ez nagyon régi. Talán olyan régi, mint Csigusz meséi. suttogta.
Hablaty körbejárta és észrevette, hogy az oltár egyik oldalán egy kis mélyedés van. Mintha beleillene valami. – De mi? – Kérdezte Nyafi
Hirtelen megremegett a talaj. Az oltár fénye fellobbant, és a fénylő szimbólumok sebessége megnőtt. A barlang dübörögni kezdett. A levegő meleg lett és szikrák pattogtak. – Fussunk? kérdezte Hablaty.
Nem! válaszolta Nyafi. – Szerintem csak félreért minket. Valamit vár.
A kis koboldlány körbenézett, majd meglátott a fal tövében egy apró, kristályból faragott amulettet. Pontosan olyan alakú volt, mint az oltár mélyedése.
Tedd bele! mondta Hablatynak, aki finoman felemelte a kristályt és az oltárhoz lépett.
Amint a kristály a mélyedésbe került, minden fény elcsendesedett. A dübörgés megszűnt, a szimbólumok megálltak, majd lassan szétfoszlottak a levegőben. A barlang fellélegzett.
Ekkor az oltár oldalán egy kis kőlap csúszott félre, és kibukkant belőle egy régi, elfeledett tekercs. Hablaty óvatosan felvette. – Ez egy ősi térkép. mondta. És szerintem új kalandok várnak ránk.
Ahogy elhagyták a barlangot, a kijárat mögöttük lassan újra bezárult, mintha a föld ismét megnyugodott volna. A kristályok fénye elsötétült, és a morajlás teljesen megszűnt.
Hablaty és Nyafi a felszínre érve nagy levegőt vett. Az erdő ismét békés volt, de valahogy mégis minden megváltozott. Valami új út nyílt meg előttük. Valami nagyobb, mint eddig bármi.
És mikor Csigusz a bölcs csiga meghallotta, milyen titkokat rejtett a barlang, nagyon elcsodálkozott.
A két jóbarát ismét egy nagy kaland részese volt, amiben nagyon elfáradtak. Hazafelé boldogan emlékeztek vissza a barlang csodálatos kristályaira.
Csigusz, a bölcs csiga szólt!
A titkok nem ijesztgetni akarnak, hanem tanítani.
Aki türelemmel közeledik, azt a föld is megnyitja előtte.
És soha ne feledd: a legmélyebb helyeken is akkor találsz fényt, ha nem félsz megkeresni.
irta: Nyitrai József 2025.11.16.
Minden jog fenntartva, másolni és terjeszteni tilos!
💎 impulz.hu